A megemlékezés napjai

A megemlékezés napjai

A vírusveszély ellenére idén is nagyon sokan látogatnak ki ezekben a napokban az Ercsi úti temetőbe. Igaz, a forgalom most jobban eloszlik, mint a korábbi esztendőkben, nem csak erre a hétvégére korlátozódik. Vasárnap este 8-ig tart nyitva a temető irodája is, mód van a sírhelyek újraváltására.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A minden évben érvényes korlátozás van életben: csak a behajtási engedéllyel, illetve mozgáskorlátozott igazolvánnyal rendelkezők hajthatnak be autóval. Gyalogosan természetesen szabadon látogatható a temető – mondta az ÉrdMost-nak Somogyi Tamás, az ÉKFI megbízott intézményvezetője, akitől megtudtuk azt is: ahogy október 31-én, úgy november 1-jén is este nyolcig fogadják az ügyfeleket az irodában, így lehetőség van egyeztetésre, sírhelyek újraváltására is. Sokan – főleg akik távolabb élnek, és csak most látogatnak Érdre – élnek ugyanis ezzel a lehetőséggel mindenszentek tájékán.

– Az Ercsi úti temető tizenegy hektárnyi területén jelenleg 12590 használatban lévő sírhely van, 2300 sírhely pedig lejárt – ebből 320 az idén. A 2019-ben lejárt sírhelyeket az idei év végéig, a 2020-ban lejártakat pedig a jövő esztendő végéig lehet meghosszabbítani. A tavaly lejárt, meg nem hosszabbított sírhelyeken tájékoztató matricát helyeztünk el, hogy a sír felszámolás alatt áll, de természetesen most is lehet hosszabbítani. Az idén lejárt sírokra is helyeztünk el figyelemfelhívó matricát, korábban, mint ahogy az előző években megszokhatták a látogatók, ezért itt is eloszlik a forgalom: szeptember vége óta folyamatosan érkeznek az ügyfelek – tette hozzá Somogyi Tamás.

Jó tudni: a temető rendjét ezen a hétvégén rendőrök, közterület-felügyelők és polgárőrök ügyelik; mint megtudtuk, a rendőrök nemcsak egyen-, hanem civil ruhában is sétálnak a temetőben. Idén egyébként még nem érkezett panasz ellopott táskára, egyéb értéktárgyra, virágra, mécsesre. A parkolással sincs gond – mivel a forgalom nem erre hétvégére korlátozódik, hanem 23-a óta folyamatosan jönnek a látogatók, nem tapasztalható nagyobb zsúfoltság. Jellemző egyébként a maszkviselés a temető kapuin belül, főleg az idősebb korosztálynál.

Az ÉKFI-hez tartozik még két lezárt temető, az ófalusi és a Tárnoki úti. Bár ezekre a helyekre már nem temetnek, a látogatók száma magas, ezért az ÉKFI munkatársai lekaszálták a füvet, elszállították a nyesedéket, összeszedték a szemetet.

Libnárné Herczeg Ilona hetente kilátogat szülei és öccse sírjához. Ahogy mesélte, korábban árvácskákat ültetett a sírra, de azokat minden évben ellopták, sőt, az örökzöld kecskerágót is kiszedte valaki, de az utóbbi években már nincs ilyen probléma, a mécseseket és a vágott virágokat sem bolygatják.

– Azért jövök minden héten, mert fontos számomra az emlékezés. Nagyon szerettem a szüleimet. Heten voltunk testvérek – ma már csak a húgom és én élünk –, és nagyon tisztességesen felneveltek minket – tette hozzá.

 

További cikkeink

Csuka Zoltán születésének 125. évfordulója alkalmából Harmat Bélával, Érd első szabadon választott polgármesterével, irodalmárral és egykori könyvtárossal beszélgettünk.

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email