Nyaraláskor sok kérdés felmerül azzal kapcsolatban, hogy mi pakolható a bőröndbe, és mi nem, például a fürdőruha és a naptej mellé.
Day: July 2, 2020
Negyedik hónapjába lépett az a Civil Licit, melyen az árverésre bocsátott termékekkel egy-egy érdi alapítványt, egyesületet támogathatnak a termékeiket elárverezők. Júliusban az adományok az autista gyermekek táboroztatását segítő Szikra Tehetséggondozó Egyesülethez kerülnek.
Város az, ahol nappal többen vannak, mint éjszaka. Érd ebből a szempontból is inkább alvóváros. Varga Illés Levente építész szerint nem is lesz soha klasszikus értelemben vett város. Bár ezzel sokan vitatkoznának, fenntartja a véleményét, hogy Érdnek nem kell székhelyszerepre törnie.
Július 31. és augusztus 2. között újrakezdésként öt versenynek lesz a házigazdája az ÉRD Aréna, itt rendezik meg ugyanis hazánk legfontosabb dartsversenyeit.
Limonádé, fröccs, grillételek, süti és jó zene. Ezek kellenek egy jó kis lazulós hétvégéhez. Erre július 3-án, pénteken már lesz is lehetőség, a város főterén, a Jelen/lét nyitó eseményén. A programkínálat igen változatos lesz.
Hód van. 2014-ben Dombi Orsolya, hobbimadarász és lepkész jelentette először a Duna–Ipoly Nemzeti Parknak, hogy az érdi Duna-parton ismét megjelentek a hódok. Mára túlszaporodtak, a kérdés az, jelent-e ez bármiféle veszélyt.
"A jelenlegi vészhelyzet is indokolja és sürgőssé teszi a családi pótlék összegének megduplázását, mivel a digitális távoktatásra való átállással és az otthoni munkavégzés elterjedésével a családok gyermekekkel kapcsolatos költségei is jelentősen megnövekedtek," írják a petícióban.
Sok szülőnek okoz fejtörést, hol helyezze el gyerekét a vakáció alatt. Az autista gyerekek szülei még nehezebb helyzetben vannak, a szakemberhiány miatt ugyanis minden ingyenes táborozási lehetőségtől elesnek.
A koronavírus-helyzet miatt az idén sem a Summerfestre, sem a Battai Napok rendezvénysorozatára nem készülhetünk a megszokott módon, de mindkettő helyett lesz valami más.
Háromszázezer forint gyűlt össze az Érdi Civil Liciten június végéig a Sirius Állat- és Természetvédelmi Alapítvány javára, akik ebből idén is meghirdethetik az ivartalanítási programot, hogy kevesebb kóbor állat legyen Érden.