22_03_29_erdmost_nincskep

Támogatást kér az önkormányzati dolgozók megvédésére a polgármester

22_03_29_erdmost_nincskep

Támogatást kér az önkormányzati dolgozók megvédésére a polgármester

Csőzik László, Érd polgármestere az ATV Start című reggeli műsorában elmondta, kétmilliárd forintos támogatást kér Érdnek Banai Péter Benő államháztartásért felelős államtitkártól, hiszen enélkül - a kormány megszorító intézkedései miatt - szinte biztosan csődbe megy a város.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A polgármester azt mondta, a járvány elleni védekezéssel indokolt elvonások minden önkormányzatot egyformán sújtanak, de szerinte a kormányzat – ha akar – talál eszközöket arra, hogy a nem ellenzéki vezetésű önkormányzatokat segítse.

A városvezető az ATV idézése szerint úgy fogalmazott, „csípi a kormányzat szemét”, hogy tavaly október óta több az ellenzéki vezetésű település, ezért most a költségvetési törvényen keresztül igyekszik kompenzálni.

„Az önkormányzatok autonómia nélkül szinte fabatkát sem érnek”

– idézi az ATV Csőzik Lászlót, aki hozzátette, még ma levelet ír Banai Péter Benő államháztartásért felelős államtitkárnak, amelyben támogatást kér a város számára, ha ezt nem kapják meg, a polgármester szerint Érd önkormányzata komoly csonkításra kényszerül.

A polgármester kitért rá, már nem az a kérdés, lesz-e a településen pénz újabb fejlesztésekre, hanem az, hogy az alapvető szolgáltatásokat fenn tudják-e tartani.

A városvezető úgy látja, a kormány célja, hogy az ellenzéki polgármestereket alkalmatlannak tüntesse fel, a megszorító intézkedésekkel viszont nem csak őket, hanem a települések lakóit is rossz helyzetbe kényszerítik.

Csőzik László azt mondta, adókat emelni nem tudnak, így is meg van feszítve a város, ezért vagy elbocsátásokra vagy intézményi összevonásokra, vagy a kulturális- illetve sportélet lenullázásra kényszerülhetnek.

A polgármester megjegyezte, jelenleg mintegy 1600 ember dolgozik a közszférában Érden, ha nem kapnak segítséget, százas nagyságrendben bocsáthatnak el dolgozókat.

A polgármester közösségi oldalán hozzátette, az új költségvetés tervezet még jobban célkeresztbe vette az önkormányzatokat, növelik az elvonásokat a bevételek további megsarcolásával. A szolidaritási hozzájárulás kiterjesztése úgy néz ki, Érdet is érinteni fogja, ezzel arra kényszerítik a polgármestert, hogy „elkezdje kongatni a vészharangot”.

„Ezzel együtt rendíthetetlenül

hiszek abban, hogy Orbán Viktor kormánya nem fogja sorsára hagyni Érd városát és biztosítja a fejlődésünkhöz szükséges működési támogatást,

melyet idén is beleterveztünk a költségvetésbe és amelynek folyamatos nyújtására 5 éve kötelezettséget vállalt a kormány. Enélkül korábban is, most meg pláne (!) fejre állt volna az érdi önkormányzat költségvetése, annyira alacsonyak a helyi gazdaságunkból származó adóbevételeink a lakosságszámunkhoz képest” – közölte Csőzik László közösségi oldalán.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email