Módosult a fúrt kutak bírságmentes engedélyezésére vonatkozó határidő: 2020. december 31-éről 2023. december 31-ére.
Day: May 21, 2020
Müller Cecília közölte, hogy a tavaszi kampányoltások közül a kötelező, Hepatitis B vírus elleni vakcinából az őszi első adagot 98 ezer tanuló kapta meg, a másodikat azonban márciusban csak 20 ezer diáknak tudták beadni, a többiek oltását május 25. és június 12. között fogják pótolni.
Napjainkra az olyan fogalmak, mint nyári gyümölcs, őszi gyümölcs, ennek-annak a szezonja, gyakorlatilag megszűnőfélben vannak, hiszen a piacok és élelmiszerüzletek kínálatában szinte mindig minden kapható. Vajon honnan kerül télen, kora tavasszal szamóca a boltok polcaira? Erre válaszol most a Nébih
Pócsi Dóra kiskorától kezdve verseket, novellákat írt, méghozzá olyan témákban és stílusban, ami messze meghaladta kortársait. Tragikusan rövid életét a szeretet, az elfogadás és az önzetlenség értékei mentén élte. Az ő szellemiségét igyekszik fenntartani a Szociális Gondozó Központ a díjjal.
Az Operatív Törzs keddi tájékoztatóján elhangzottak szerint az országban több szakrendelőnél alakult ki tumultus a hét elején, a betegek a sajtóból szerzett értesüléseket félreértve rohamozták meg az intézményeket – kezdi közleményét az érdi rendelőintézet.
Összejött a kívánt összeg és már be is üzemelték az Érdi Mentőállomás új garázsajtaját, melyre egy civil licittel gyűjtött pénzt a lakosság.
„Még pontos időpontot nem tudok mondani, melyik nap tudunk megnyitni, azt gondolom, ez egy, maximum két héten belül meg fog történni” – fogalmazott az ÉRD FM 101.3-nak a Magyar Földrajzi Múzeum újranyitásával kapcsolatban az intézmény igazgatóhelyettese, Fekete-Mácsai Anetta.
Maruzsa Zoltán oktatási államtitkár szerdán bejelentette, a napközis táborok után június 16-át követően ottalvós táborokat is lehet szervezni.
A május 18-án hozott polgármesteri döntés értelmében ismét megkezdhette az edzéseket az Érdi VSE az Ercsi úti Sporttelepen. Limperger Zsolt együttese szinte a teljes kerettel próbálta bepótolni az elmúlt hónapok okozta lemaradást, az utánpótlás pedig csütörtöktől folytatja.
Többszáz kézfertőtlenítőt és adagolót ajánlott fel az Érd határában székelő, rendezvényekről építkezésekről és hadgyakorlatokról ismert Xeless cég az önkormányzat számára.