22_03_29_erdmost_nincskep

Bezárják Érd játszótereit

22_03_29_erdmost_nincskep

Bezárják Érd játszótereit

Hétfőn bezárja kapuit Érd minden önkormányzati fenntartású játszótere. Ahol nincs kerítés, illetve zárható kapu – ilyen például a tavas játszótér – ott piros kordonnal és felirattal figyelmeztetik a szülőket és a gyerekeket – tudtuk meg Mészáros Mihálytól, az ÉKFI intézményvezetőjétől.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Elárvulnak a hinták, csúszdák és homokozók Érd közterein: a városvezetés úgy döntött, hogy hétfőn bezáratja a játszótereket (az óvodák, bölcsődék bezárásáról már korábban döntöttek). 

Mészáros Mihály, az ÉKFI intézményvezetője tudósítónknak elmondta: munkatársai sorra járják a játszótereket, bezárják a kapukat, és tájékoztató táblákat is elhelyeznek. Ott, ahol nincs kerítés, illetve zárható kapu – az érdligeti tavas játszótér ilyen –, piros kordonnal és felirattal figyelmeztetik a szülőket, gyerekeket.

AZ ÉKFI üzemeltetésében tizennégy játszótér van Érden. A közterület-fenntartó tavasz elején megkezdte a szükséges karbantartási, kertészeti munkálatokat (a játszóeszközök ellenőrzését, a padok festését, a homokcserét, a növények tápanyag-utánpótlását, hogy csak párat említsünk ezek közül), van olyan játszótér, ahol a világítást korszerűsítették, máshol a gyöngykavicsot cserélték, és a Fürdő utcai tónál is több munkálatot terveztek (a tó kitisztítása, faültetés, a lebontott játszóeszköz helyére egy új telepítése). Bár most nem tudják használni a játszótereket a gyerekek, az eszközöket megfelelő állapotban kell megőrizni számukra. 

 

 

 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email