Március 2-án, életének nyocvanhetedik évében elhunyt Domonkos Béla szobrászművész, akinek nevét és munkásságát nemcsak szeretett városában, hanem világszerte ismerték.
– Domonkos Béla nem csupán díszpolgára, de valódi, tősgyökeres lakója volt Érdnek. 1935 óta élt közösségünkben. Bár többször lehetősége volt rá, hogy elmenjen, úgy döntött: marad, hiszen soha nem tudott elszakadni tágabb otthnától – mondta Csőzik László, felidézve a szobrászművész életpályáját.
– Számos díjjal tüntették ki, de legfontosabbnak azt tarthatta, hogy a számára igazán mértékadó személyiségeket megmintázhatta, és közkinccsé formálhatta. Soha ki nem látott a munkából, de segített, akinek csak tudott. Távozása hatalmas veszteség, szellemi és tárgyi öröksége viszont mindig itt lesz velünk. Körülbelül félezer köztéri alkotásából ugyanis igen sokat itt Érden, valamint a környező településeken helyeztek el. Meghatározott szerepet játszott abban, hogy milyen képet mutatunk mi, Érdiek a külvilágnak, illetőleg a hazának – emelte ki a polgármester, aki azzal zárta szavait: múlhatatlan hálával tartozunk neki, amiért oroszlánrészt vállalt városunk megszépítésében, és most, hogy elhagyott bennünket, ezt csakis úgy fizethetjük meg neki, ha megőrizzük és megóvjuk ezeket az alkotásokat, és nagy becsben tartjuk csodálatos műveit.
Kubassek János múzeumigazgató Domonkos Béla küzdelmes korai éveiről beszélt, felidézve a hajdani mezítlábas kisfiút, a fiatalembert, aki nem tanulhatott tovább, géplakatosként, szerelőként és olvasztárként is dolgozott, olyan ismeretekre szert téve, amelyeket később művészi munkájában is kamatoztatni tudott.
– Nagyon mélyről, nagyon messziről indult, és nagyon távolra és nagyon magasra jutott fel, köszönhetően akaraterejének és tehetségének – hangsúlyozta Kubassek János, hozzátéve: Domonkos Béla mindig alkotott, dolgozott, és bármerre megyünk az országban, mindenütt látjuk egy-egy domborművét, szobrát.
– Számára az alkotás természetes szolgálat volt. Életének utolsó korszakában sok barátja állt mellette, boldog volt, hogy szeretik, és a véleményét kérik, és nagyon örült annak, hogy látta: az embereknek mennyire tetszik amit csinál. A realizmus, az antik szobrokhoz való visszanyúlás, a közérthetőség számára mindig nagyon fontos volt. Ahogy Tordai Jolán költőnő vetette papírra a műteremben: „a művész dolga nyitott szemmel élni, ábrázolni a szépet, igazat, s ha alkotását mások is megértik, nem volt hiába munka, akarat” – idézte Kubassek János.
