22_03_29_erdmost_nincskep

Elfogadta idei költségvetését az IFÖ

22_03_29_erdmost_nincskep

Elfogadta idei költségvetését az IFÖ

Ötödik alkalommal alakult meg az Ifjúsági Önkormányzat képviselő-testülete, akik ebben a tanévben is 10 millió forinttal gazdálkodhatnak az érdi diákság érdekében. A programok között idén újdonságokra is lehet számítani.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az alakuló ülés után ezúttal a 10 millió forintos költségvetést fogadták el az idei Ifjúsági Önkormányzat fiatal képviselői. A hétfő esti ülésre már kész tervekkel és előzetes pénzügyi felmérésekkel készült a diákpolgármester, Hüse Nikolett. Az idei diákképviselet tagjai újdonságokkal is készülnek az érdi ifjúságnak, erről most a Marianum diákalpolgármesterét, a sajtókapcsolatokért felelős Harkai Mártont kérdeztük.

– Legfőképpen a gimnazistákra fogunk fókuszálni, mint általában az Ifjúsági Önkormányzat teszi, de nem feledkezünk meg az általános iskolásokról sem. Éppen a közeljövőben, a decemberi adventi vásáron is ott leszünk, a kisebbeknek egy kisvasutat tervezünk indítani, amelyik bejárja a város főbb pontjait. A terveink között szerepel még egy retro nap, amikor az idősebb korosztályt is megmozgatnánk – emelte ki a diákalpolgármester. Hozzátette, hogy az adventi kisvasúton utazóknak szaloncukorral kedveskednének. A jövő évi retro napon pedig oldtimer kisautókat állítanának ki, illetve a retro zenéről és hangulatról is gondoskodnának a fiatalok.

Az általános iskolás diákoknak most is úszóbérlet akcióval készülnek, erről jelenleg egyeztetés folyik az Érd Aréna vezetőségével. A hagyományos sportnapot is szeretnék megszervezni a következő időszakban, illetve Trianon évfordulóján is egy különleges megemlékezés szerepel a terveik között.

– Újdonságként Trianon 100. évfordulójáról is megemlékeznénk, erre is elkülönítettünk pénzt, hogy néhány diák kiutazhasson a testvérvárosaink valamelyikébe és ott megemlékezést tarthasson – tette hozzá Harkai Márton.

A hétfői ülésen a 10 millió forint jórészét el is osztották a már megszavazott programokra, de még így is rendelkezésükre áll hozzávetőlegesen 2 millió forint, amit egyelőre tartalékként különítettek el. A költségvetés tervezésében Tetlák Örs alpolgármester is segédkezett, aki hasznos ötletekkel bátorította a képviselőket. Az IFÖ következő ülésén már az adventi kisvasút részleteiről tárgyalnak majd a diákképviselők.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email