Nemrégiben pedig minden érdi állami óvoda polcaira is felkerült harmadik, Állati szövegelés című kötete, gyermekeknek írt állatos versekkel. Az érdi költővel beszélgettünk.

– Mikor kezdett el írni?

– Több mint másfél évtizede, egy szerelem hatására. Rövid, kis szösszeneteket költöttem akkori szívem hölgyének.

– Elérték céljukat ezek az udvarló versek?  

– Igen, értő fülekre találtak.

– Viszonylag sokan vagyunk vele úgy, hogy fiatal hősszerelmesként verseket írunk, de aztán a szerelem is, meg a versíró kedv is alábbhagy. Ön hogyhogy így maradt?

– Egyrészt elvittem egykét szakértőhöz ezeket, és ők arra biztattak, hogy folytassam, amit csinálok.  Többek között dr. Budai Katalin szerkesztő-kritikus, aki az akkori Oktatási és Kulturális Minisztériumban dolgozott, majd Majorné Bániczki Julianna tanárnő és Somfai tanár úr, a Poly-Art elnöke is arról győzött meg, hogy jó úton haladok. Másrészt én magam is úgy éreztem, van még bennem téma és mondanivaló, ami arra vár, hogy megírjam.

– Gyerekkorában szívta magába az irodalom szeretetét?

– Abszolút. Több száz könyvünk volt otthon a szépirodalmon keresztül a ponyváig, nagyon sokféle impulzust kaptam. És ha édesanyám nem is olvasott minden este meséket, adottak voltak a kellékek: a könyvek, illetve a lemezek – rengeteg klasszikus megzenésített gyerekverset hallgattam meg róluk. Ezek a gyerekkori irodalmi élmények is meghatározóak lettek később, illetve, habitusomból kifolyólag olyan ember vagyok, hogy szeretek mindent jól, de gyorsan megcsinálni, épp ezért hozzám a versírás passzol.

– Tősgyökeres érdi?

– Olyannyira, hogy édesapám is itt született. Ő esztergályosként dolgozott, édesanyám pesti lány volt, de aztán apa hazahozta őt Érdre. Édesanyám különben sokáig bőrdíszművesként kereste a kenyerét, szóval a művészet az egész családra jellemző. Van, aki horgol-hímez, mint például Réka, a feleségem, van, aki akvarellt fest, van, aki rajzol. Négyen vagyunk testvérek, kettesével születtünk, ami azt jelenti, hogy az első két testvérem már tizenéves volt, amikor Myrtill, majd én megszülettem. Emiatt inkább a legkisebb nővéremmel volt meg a lelki és életkorbeli közelség, de most, felnőttkorunkra, mindanynyian összekovácsolódtunk. Úgy érzem, nagyon erős kötelék van négyünk között. Ahogy egy haikuban erről vallottam: „Három testvérem van/mint e versben a sor/összetartozunk.”

–  Hogy került az Oktatási és Kulturális Minisztériumba?

– Elvégeztem az Illatos úti iskolát, aminek akkor Maxim Gorkij volt a neve, most Kézműipari Szakközépiskolának hívják, aztán egy baráhttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpg révén bekerültem egy olyan céghez, ahol szállodákat, műemlék épületeket festettünk. Innen vettek fel az Oktatási és Kulturális Minisztériumba karbantartónak, ahol olyan emberekkel ismerkedhettem meg, mint az előbb már említett dr. Budai Katalin, aki az első verseskötetemet lektorálta, illetve ő írta az előszót is hozzá.

– A nagyobb irodalmi sikereket eleinte, ha jól tudom, a haikuival érte el. Mi fogta meg ebben a versformában?

– Az, hogy ez a három sorból álló költeményfajta a tömörsége miatt megköveteli, hogy lényegre törően fogalmazzak, és a habitusomhoz is közelebb áll a rövidsége folytán. A Miskolci Irodalmi Rádió országos pályázatán nyertem először egy haikuval, aztán más versenyeken is díjaztak itt, ennek köszönhetően került fel az „Egy vers neked” című írásom Kautzky Armand tolmácsolásában egy hangos kötetre is. De arra is nagyon büszke vagyok, hogy Szigeti Eszter és Varga Zoltán megzenésítette két versemet. Közben a Napút folyóiratban is sorra jelentek meg a haikuim Szondi György gondozásában. Aztán beválogatták két művemet az 1000 magyar haiku című kötetbe Vihar Juditnak, a Magyar–Japán Baráti Társaság elnökének köszönhetően, ami nagy boldogsággal tölt el, hiszen József Attila és Kosztolányi művei mellett szerepelhet két versem.

– Az első kötetének az Elfoglalt verssorok címet adta. Az emberek túl elfoglaltak ahhoz, hogy verseket olvassanak?

– Abban a kötetben épp azt ajánlom az olvasóknak, hogy mindenki foglaljon el magának egy-egy verssort, ami tetszik neki, amit elolvasva úgy érzi, a saját érzései köszönnek vissza a verssorokban. Ha elmondja a kedvesének, édesanyjának, gyerekének a szavaimon keresztül a saját érzéseit, onnantól kezdve a költészet már nem öncélú. Tudom, hogy kell a kenyér, kell a tégla, kellenek az anyagiak, de kellenek azok az érzelmi hullámok is, amelyeket egyegy vers tud felverni bennünk ahhoz, hogy lüktessen igazán ez az élet mindenki számára.

– Milyen visszajelzéseket szokott kapni a közönségtől?

– Mindig nagyon meghat, hogyha egy felolvasás után vadidegenek jönnek oda hozzám gratulálni. Ugyanakkor nem engedem magam elszállni a sikertől, hiszen ettől nem vagyok több, csak kicsit más, de mindig is csodabogárnak számítottam – legalábbis a festő szakmunkások között.

– Kisfia megszületése hogyan változtatta meg az életét vagy a költészetét?

– Az első kötetem után kerestem magamat is és egy nekem való társat is a világban. Hosszú, élményekkel teli kutatás volt, és ezek az élmények olvashatóak el a Férfinyelvvel hölgykehelyben című második kötet erotikus és szerelmes verseiben. Amikor Rékát megismertem, anynyira biztos voltam benne már elsőre is, hogy ő lesz életem párja, hogy egy olyan szonettet írtam hozzá, ami arról szólt: forrjunk össze, és legyen meg a szerelmünk gyümölcse egy gyermek személyében. Réka igent mondott, majd megszületett a kisfiunk is, Nesztor.

– Nagyon különleges nevet adtak neki…

– Igen. Nesztor egy görög költő, hadvezér és király volt, az Iliászban és az Odüsszeiában is szerepel. A neve azt jelenti, hogy hazatérés, és én úgy érzem, hogy vele tényleg megérkeztem. Sokan kérdezik, miért nem írok róla verset. Azért, mert nem tudom szavakkal kifejezni az iránta érzett szeretetem és nem akarok elcsépelt kliséket és sztereotip gondolatokat megfogalmazni.

– Ha róla nem is, de neki írt verseket, hiszen a harmadik kötetet, az Állati szövegelést neki ajánlja…

– Be kell vallanom, hogy azok a versek már régen megszülettek. Egy korábbi kedvesem gyerekeinek költögettem állatos verseket, de valahogy úgy éreztem, hogy ezeknek a fiókban a helyük, míg egyszer a jövőben gyermekem nem születik. Ami öt évvel ezelőtt megtörtént, így hát most megjelenhettek ezek a versek is.

– Hogyan fogadta Nesztor a verseket?

–Sok helyen olvastam már fel, de őszintén szólva az egyik legjobb élmény az óvodájában történt velem. A gyerekközönségről azt kell tudni, hogy kíméletlenül, zsigerből őszinték. A felnőttek általában udvariasak, tudják, mit, mikor és hogyan kell tenniük. De ha egy gyereknek nem tetszik valami, akkor azt nem tapsolja meg. Ha nem talál viccesnek valamit, akkor nem nevet rajta. A költészet napján meghívtak felolvasni Nesztor óvodájába, a gyerekek pedig annyira lelkesen fogadtak, hogy teljesen meghatódtam. Elmondták két versemet, és aztán végig figyeltek, amíg felolvastam nekik a költeményeimet, látszott, hogy érdekli őket. Kérdezgettek, és egy érdekes beszélgetés alakult ki. A végén Nesztor odajött hozzám, és azt mondta nekem: büszke vagyok rád, apu.  

– Hogy került Gántra az egyik verse?

– Az IRKA-val töltöttünk ott egy kis csapatépítő hétvégét, amikor először felkerestük a gánti Bálás Jenő Bauxitbánya Múzeumot. Annyira belém égtek az ott tapasztaltak, hogy rövid időn belül papírra vetettem a Legények (a) Gánton című költeményt, és aztán ezt fába égetve is megörökítettük, és elhelyeztük a 2017-es bányásznapi ünnepségen a múzeum bejáratánál.

– Egyszer épp az IRKA elnöke, Daróciné Márta mondta azt ön kapcsán, hogy senki sem lehet messiás a saját hazájában, hiszen az ön versét Miskolcon Kautzky Armand tolmácsolásában már lehet, korábban és többen hallhatták, mint nálunk. Gánton került ki a verse fába égetve. Miért ragaszkodik mégis ennyire Érdhez?

– Egyrészt, mint ahogy azt már mondtam, 81 éves édesapám itt született. Próbáltam máshol is élni: egy kapcsolahttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpg miatt hét évig Csepelre költöztem, de hiányzott a szabadság, az, hogy például a zöldben ihassam meg a kávémat reggel. Szeretek Érdligeten élni. Másrészt, el kell mondanom, hogy az Állati szövegelés 100 kötete most már ott van minden állami érdi óvodában is. A kötet kiadásakor ugyanis felkerestem az óvodákat, hogy erkölcsi és szakmai támogatást kérjek tőlük, amit mind meg is adtak, majd ezzel felszerelkezve kértem időpontot T. Mészáros András polgármester úrhoz is, aki pedig az önkormányzat anyagi támogatásáról biztosított. Így jelenhetett meg a kötet 200 példánya közül 100. Ezeket aztán a könyvbemutatón ünnepélyesen kiosztottuk az óvodák között. Nem nagyon szeretek változtatni dolgokon, elég röghöz kötött pasas vagyok, nem fogok többet elmenni innen.

– Min dolgozik most?

– Szerintem költőként kutya kötelességünk azokkal foglalkozni, akikkel csak legfeljebb a szociális munkások törődnek. Úgyhogy a következő kötetem róluk, az ő problémáikról fog szólni.  

– Ön szerint érzéketlenek vagyunk ezekre a kérdésekre?

– Az emberekben közöny van. Elmennek amellett, aki a járdán fekszik, ki tudja, milyen állapotban; elfordítják az arcukat, ha megtámadnak valakit a buszon. Mindenki a saját dolgával van elfoglalva. Úgy érzem, óriási hibánk, hogy kivonjuk magunkat a valós – és nem a virtuális – közösségi létből.

– Feladatának érzi, hogy változtasson ezen?

– Nem feladahttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpg mindezt megoldani, de rá kell mutatnom. Az, hogy ezzel kire tudok hatni és kire nem, azt nem tudhahttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpg, de bízom benne, hogy költészetem mondanivalója elér másokhoz, mert nem a személyem fontos, hanem a verseim. Ahogy Novemberi nap című versemben megfogalmaztam az arc poeticámat: „sárba bakancsom, tollam / papíron hagy nyomot majd / én is köd leszek!”.