A szerelem mindig szerelem marad

A szerelem mindig szerelem marad

Két évvel ezelőtt kezdődött az együttműködés Krasznahorkai Ágnes színész és drámapedagógus és a Szociális Gondozó Központ Ifi klubja között. Akkor drogprevenciós témában hoztak létre közösen egy színpadi előadást, nemrégiben pedig Könny próba című darabjukat mutatták be.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Hogy fér meg egymással a tv maci zenéje és a szerelem? Köszöni szépen, egészen jól. Vajon nagyon mást gondolnak a szerelemről a fiatalok ma, mint 10-20 éve? Úgy tűnik, nem. A Könny próba legalábbis ezt bizonyítja. A darabban a szerelemről vallanak rendkívül őszintén a résztvevők, és persze felvetődnek a problémák is, úgy, mint a hűség vs. hűtlenség. De hogy mi a végkifejlet, azt a rendező és a színészek a közönségre bízzák, ők happy enddel és szakítós befejezéssel is készülnek. Mindenesetre az utóbbit még soha semelyik közönségük sem kérte.

A múlt heti bemutatón Horváth V. Lázár, Bujáki Bianka, Bacsa Péter, Leviczki Enikő és Magyar László, a Kós és a Bolyai jelenlegi és már végzett diákjai szerepeltek, azaz az Ifi Klub tagjai, akik Rákosi Aglajának és a Szociális Gondozó Központnak köszönhetően hétről-hétre értékesen, tartalmasan tudják eltölteni szabadidejüket még a nyári szünetben is. Valami ilyesmit jelentenek a számukra a próbák is Krasznahorkai Ágnessel, aki azt mondja, nem célja, hogy színészeket faragjon belőlük, de ha valaki szeretne ezzel foglalkozni, akkor természetesen segít neki ebben.

– Minden előadás után egy hónapig játszunk, hogy a színészi technikákon dolgozzunk, aztán hoznak egy új témát a fiatalok, és elkezdünk rá improvizálni, illetve én is hozok játékokat, hogy minél többet megtudjunk a témánkról. Ők improvizálnak, én szorgosan jegyzetelek, és összeáll lassan egy szöveg. Közben úgy segítem őket, hogy színházilag is értelmezhető legyen az egész folyamat. Nehéz elképzelni annak, aki nem a színpadon dolgozik, de ez nagyon kemény munka. Ezek a fiatalok mégis megcsinálják, eljönnek minden próbára. Közben az is benne van a pakliban, hogy barátok, és legyen akármilyen korkülönbség közöttük, mindig segítik egymást, ha a másik épp rossz passzban van, vagy problémája van, ők ott vannak egymásnak. Tehát minden oldalról csak pozitív hatással van az életükre, és látszik is rajtuk a fejlődés. egyre színesebbek, egyre kreatívabbak a produkcióik, szóval én már nagyon várom, hogy mi lesz a következő témánk – foglalta össze a fiatalokkal közös alkotó folyamat lényegét Krasznahorkai Ágnes.

A színész-drámapedagógus augusztusban színjátszó tábort vezet majd az Ifi klubban, amire sok szeretettel várnak minden fiatalt, aki kedvet érez a szerepléshez.

Az Érd FM 101.3 Köztünk marad című műsorában a rendezővel, Krasznahorkai Ágnessel beszélgettünk. Az interjút itt is meghallgathatja:


 

További cikkeink

Csuka Zoltán születésének 125. évfordulója alkalmából Harmat Bélával, Érd első szabadon választott polgármesterével, irodalmárral és egykori könyvtárossal beszélgettünk.

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email