Day: December 21, 2018

A karácsony nem áll egymagában a téli ünnepek között, az idők folyamán egész ünnepsor épült köré. Ezek a szokások nem voltak mindig egyformák, az évszázadok során nagyon sokat változtak. Hudák Ágnessel, a Kisharang gyermek- és a Magtár felnőtt néptánccsoport vezetőjével eredtünk a karácsonyi és újévi népszokások és hagyományok nyomába.
Legtöbben kiskorunk óta énekeljük lelkesen a karácsonyfa alatt a különböző karácsonyi énekeket, de tudjuk-e ezek történetét? Mi most utánajártunk közülük egynek, egy olyannak, ami éppen 200 évvel ezelőtt hangzott fel legelőször Ausztriában, azóta pedig az egész világon megismerték, számos nyelvre lefordították, és ma már ott van kitörölhetetlenül a karácsonyi énekek listáján. Petrus-Bölöni Júliával beszélgettünk a Csendes éj történetéről.
Tájékoztatom Önöket, hogy Érd Megyei Jogú Város egyes részterületeire vonatkozóan (összesen 13 helyszínen) a 73/2018. (III.27.) és az 58/2018 (III.27.) számú határozataival településfejlesztési döntéseket hozott, melyek szükségessé teszik a településrendezési eszközök módosítását. Ennek kapcsán a hatályos településrendezési eszközök – 53/2016. (III.24.) határozattal elfogadott Településszerkezeti Terv, és a 9/2016. (III.31.) rendelettel elfogadott Helyi Építési Szabályzat és annak Szabályozási Terv melléklete - módosítási eljárása zajlik.
Járdát terveznek az Ürmös-Eperfa utcákban és a Szovátai úton, és 200 milliós városi forrásból kiépítik a vasútfejlesztésben érintett Felvigyázó és Csalogány utcát, valamint a Tétényi utat – döntött csütörtöki ülésén a közgyűlés. Határoztak továbbá arról, hogy elektromos töltőberendezés létesülhet a Gárdonyi iskolánál, és a következő esztendőre is szerződést köt a város a Volánnal. Közgyűlési összefoglaló.