Keresési találatok: papi földek – Page 6

Pénteken folytatódott a közösségi faültetés a Papi földeken, a záportározó környékén. Számos civil szervezet, intézmény, no meg helyi lakos jelentkezett, hogy a megjelölt időpontokban csemetéket ültessenek. Ezeket - a szükséges eszközökkel együtt – a szervezők biztosították. És hogy miért is jó részt venni egy ilyen akcióban, arról nézzék, illetve hallgassák meg a résztvevők véleményét.
Pénteken kezdődött el a közösségi fásítási akció a Papi földeken, elsőként a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola kisdiákjai ültettek fákat és cserjéket. T. Mészáros András polgármester oklevéllel köszöntötte az első résztvevőket, akik rövid előadást is meghallgathattak a terület végleges képéről.
Testvérvárosaink képviselői a nemzeti ünnep programjainak részeként ma délután meglátogatták a Papi földeken készülő záportározót is, ahol a városaink közötti kapcsolat erősítésének jelképeként egy-egy fát is elültettek. Ezzel kezdetét vette Érd történelmének legnagyobb parkosítási programja, amelynek során mintegy 11.000 fa- és bokorcsemetét ültetnek el az érdiek. Galériával frissítve.