Minden hír
Mint beszámoltunk róla, két ezüstéremmel kezdték a versenyszezont az Óbuda Skating Cup elnevezésű viadalon a Hoffmann Korcsolya Akadémia és a BudaSkate SE érdi mű- és szinkronkorcsolyázói, akik a második napon további három aranyéremmel gazdagodtak.
Az első játszmában még kiélezett, közel félórás csatára késztette a házigazda 1. MCM-Diamant RÖAK-ot Kaposváron a Delta RSE Érd női röplabdacsapata az NB II-U21 B-csoportjának második körében, de a második és harmadik szettet simán nyerte a házigazda, amely így 3:0-ra győzött.
Nem működik megfelelően a fűtés az új tárnoki óvodában, ahol meleg víz sincs – Lukács László tárnoki polgármester közösségi oldalán emellett beszámolt az utak portalanításáról és a Vadlúd utcai körforgalom állapotáról is.
Kézműves pékségekben népszerűsíti az emlőrákszűrés fontosságát a Mellrákinfo Egyesület.
Szeptember első hétvégéjén a harmadosztályi csapatbajnokság harmadik fordulóját is sikerrel vette, így feljutott a másodosztályba az Érdi VSE tollaslabda szakosztálya, amelynek utánpótlása is remekel.
Az M0-s autóúton, az M5-ös csomópontja közelében több jármű ütközött össze.
Negyedik mérkőzését is megnyerte a Pest megyei férfi kézilabda másodosztály alapszakaszában a Kőrösi KDSE, amely az Aranyszarvas SE Tápiószele 39–30-as legyőzésével és az újabb két pont megszerzésével a tabella élére állt.
Kedden tartja őszi könyvbemutatóját a Poly-Art a Szepes Gyula Művelődési Központban, 17 órától. Szabó Ilona Valéria A fehér páva című novelláskötetét és Ludwig Géza Miért is? című, gondolati verseket és prózákat tartalmazó könyvét mutatják be az IRKA tagjai, Valentin István közreműködésével.
A Velence Korzó sorsáról tartanak lakossági fórumot október 12-én, 16 órától a velencei Spar parkolójában.
A gázolaj átlagára a szerdai üzemanyagár-emelést követően átlépi az 500 forintos lélektani határt - írja a holtankoljak.hu. A benzin ára is jelentősen emelkedik.
Csíkszeredán és Karcfalván ápolta a nemzetközi kapcsolatokat a hétvégén a Kárpáti Farkasok, melynek egyik csapata második, a másik pedig harmadik lett a nemzetközi utánpótlás jégkorongtornán.
Másfél év kihagyás után ezen a szombaton ismét megrendezi a Magyarok Érdi Vásárát az Éltető Értékeinkért Egyesület. Venczel Ilonával, az egyesület egyik tagjával arról beszélgettünk, mivel készülnek a szervezők, kiállítók ezen a hétvégén.
Az új szezon első hazai mérkőzésén 64–49-es vereséget szenvedett az ELTE Fortistól a Gia Form-VMG DSE férfi kosárlabdacsapata az NB II Közép A-csoportjának második fordulójában.
Október 16-tól 17-ig a Kelenföld állomáson végzett pályakarbantartási munkák miatt a 30a Budapest – Székesfehérvár vonalon egyes vonatok módosított menetrend szerint közlekednek.
A nyúlós, ködös őszi idő beköszöntével nagyobb óvatossággal kell közlekednünk, hiszen az út- és látási viszonyok kedvezőtlenebbek, csúszós, falevelekkel borított szakaszok is előfordulhatnak. Érdemes megfogadni a rendőrség tanácsait, hogy mindenki épségben érhessen haza.
Jubilieumi koncertet ad a Törökbálinti Cantabile Kórus, a Zimándi Iskola dísztermében, október 16-án 19 órától.
A Kápolnásnyékről Kőbánya-Kispestre fél órás késéssel, 7:33-kor elindult (3827-es számú) S36-os vonat csak Kelenföld állomásig közlekedik.
Baleset történt korábban az M0-s autóúton, a gyáli csomópontnál, az M3-as felé vezető oldalon. A 33-as kilométernél megszűnt a forgalomkorlátozás, viszont a több kilométeres kocsisor csak lassan oszlik fel.
A döntőben 2–1-es vereséget szenvedett a Budapest Red Wolvestól, így ezüstérmes lett a IV. Nemzetközi Utánpótlás Tornán az Érdi Baseball és Softball Club U16-os korosztálya.
Rangos, 1800 fős nemzetközi tornát tartottak a horvátországi Rijekában a hétvégén, melyen tatamira lépett az MTK Budapest érdi sportolója, Botos Botond is, aki úgy nyerte meg az U21-es korosztály 75 kilós küzdelmeit, hogy pontot sem engedett ellenfeleinek.
Remek első félidőt játszott egymással az Érdi VSE és a Tatabányai SC az NB III Nyugati csoportjának 11. fordulójában, aztán a vendégek a szünet előtt egy tizenegyesből megszerezték a vezetést, előnyüket pedig a fordulás után megduplázták és 2–0-ra nyertek.
2021 szeptemberében 55 Credobus Inovell 12-vel és 32 Mercedes-Benz Intouro M típusú járművel fiatalodott meg a Volánbusz flottája. A közlekedési társaság honlapján arról is beszámolt, hogy az új járművek közül tíz Mercedes-Benz Intouro M Pest megyében áll forgalomba.
Ollé Zoé és Schwarzenberger Janka is ezüstérmes lett az Óbuda Skating Cup elnevezésű viadalon a Hoffmann Korcsolya Akadémia és a BudaSkate SE érdi mű- és szinkronkorcsolya szakosztályából a fővárosban rendezett idénynyitón.
Kaszál, zöldhulladékot szed, aszfaltos utakat javít, karbantartja a szórt burkolatú utakat – és ha indokolt – locsol az Érdi Közterület-fenntartó Intézmény, amely lapunkkal közölte október 11-i tervezett munkavégzéseit.
Október 12-én a Csurgói utcában, 13-án a Rákóczi Ferenc utcában, 14-én Tusculanumban, 15-én pedig Érdligeten – illetve 13-án és 14-én Budaörsön is – lehet számítani áramszünetre tervezett karbantartási munkálatok miatt.
Október 10. és 16. között rendezik az ellenzéki előválasztás második fordulóját, melyen eldől, ki lesz a hatpárti összefogás miniszterelnök-jelöltje: Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció, vagy Márki-Zay Péter a Mindenki Magyarországa Mozgalom jelöltje.
Tűz ütött ki egy kétszintes családi ház lépcsőházában Ercsiben, a Kárpáthy Jenő utcában. A lángok a 200 négyzetméteres tetőtérre is átterjedtek. A helyszínre érkező százhalombattai létesítményi tűzoltók megkezdték az oltást, de az esethez az érdi is pusztaszabolcsi hivatás tűzoltók is kivonultak.
A helyi közösség a TeSzedd akció keretében október 23-án a Zrínyi Miklós utcát és környékét takarítja ki - olvasható a felhívás a Tiszta ÉRDek Facebook-csoportban.
Az iskolavédőnők legfőbb feladata a tanulók testi és lelki fejlődésének nyomon követése. A prevencióban különösen fontos szerepet töltenek be, mégis kevés szó esik róluk. Bognár Krisztina, Foki Melinda és Zemlényiné Danka Gitta meséltek munkájukról.
Az egyhetes európai összehangolt közlekedésrendészeti akció elsősorban a tehergépjárművek és autóbuszok, valamint vezetőik ellenőrzésére terjed ki.
A tavalyi évhez hasonlóan Érd is csatlakozott a Világ Gyalogló Naphoz. A Nordic Walking Érd közössége ebben a hónapban két alkalommal is sétára hívja az érdieket. Szombat reggel 9 órakor indult az első túra, Érd-Ófalutól egészen a százhalombattai Régészeti Parkig sétáltak a résztvevők.
Vasárnap jelentős lehűlés jön, nem kizárt, hogy mínusz három fokig süllyed a hőmérséklet.
Parkoló autónak ütközött egy másik gépkocsi Törökbálinton, a Bajcsy-Zsilinszky utcában, a Kerekdomb utca közelében.
Az ELTEfeszt megnyitóján Ezüst Eötvös díjjal ismerték el a VMG közösségének és pedagógusainak munkáját, mivel az idei tanévben is hozzájárultak ahhoz, hogy tehetséges és jól felkészült hallgatók kezdhették meg tanulmányaikat az ország legrégebbi, folyamatosan működő egyetemén.
Valaha Érden állt egy kastély, ami alatt a földbe egy több száz méter hosszú pincerendszert vájtak. A Szapárynak nevezett kastélyt már évtizedekkel ezelőtt lebontották, de a pince még állja az idők próbáját. Megnéztük milyen legendákat rejtenek az évszázados falak.
Csőzik László nyitotta meg a III. Nemzetközi Utánpótlás Baseball Tornát Érd-Ófaluban a Baseball Sporttelepen. A polgármester angolul köszöntötte a hazai és külföldi csapatokat. Közösségi oldalán úgy fogalmazott, hogy az érdi ma már az egyik legnépesebb és legeredményesebb baseball klub hazánkban.