Nem akármilyen kihívásra vállalkozott Böhm Alexandra, Aradi Richárd és Szili László. Ők azok a fiatalok, akik egy maguk által épített Trabanttal neki akartak vágni Afrikának, hogy teljesítsék a Budapest-Bamako Rallyt. A rajtot azonban őszre halasztották, így úgy tűnik, a csapat nem fog elindulni.
Példaértékűnek nevezte a helyi lakosság összefogását Vezér Mihály, Százhalombatta polgármestere azok után, hogy a lakosok felajánlásait kérte egy könyvtár kialakításához a helyi Idősek Gondozóházába.
Nehéz pontosan megmondani, milyen hatással volt a maszkhasználat eltörlése a magyarországi járványhelyzetre. Ennek egyik oka, hogy a négynapos hétvégén nem volt adatszolgáltatás, ezért tegnap egyben közölték 4 nap adatait.
1,7 millió forint és 2,5 millió forint értékű adomány gyűlt össze a simonpusztai, a kárpátaljaiakat megsegítő szombati rendezvényen.
Az ÉTH Nonprofit Kft. március 23-án nyílt napot tart 8-14 óra között, az Érd, Sas u. 2. szám alatti hulladékudvarban.
Az éves vízmérő-leolvasást (a cikkünkben is megtalálható) ütemezés szerint végzi majd az ÉTV. A szolgáltató arra kéri az ügyfeleket, hogy jól láthatóan tüntessék fel a ház-, vagy helyrajzi számot, biztosítsák a leolvasók számára a bejutást, és távolítsák el az esetleges talajvizet az aknából.
A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában az M0-s csomópontjától az M1-es autópálya Bicske nyugat csomópontig tartó, 23 kilométeres szakasza kétszer három sávosra bővülhet.
Törökbálint Város Önkormányzata sikeresen pályázott vissza nem térítendő kormányzati forrásokra, amely után megkötötték a támogatási szerződést és 2022. március 21-én elkezdődhet az Árpát utca burkolatának felújítása az Árpád Köz és a Kápolna utca közötti szakaszon.
A tavalyihoz hasonlóan idén is keresi Az Év Gyógypedagógusát a Szikra Tehetséggondozó Egyesület, amely a szülők véleménye alapján ítéli oda a díjat. Jelöléseket április 30-ig várnak.
Bár nem túl gyakori jelenség, hazánkban az elmúlt éjszaka ismét homokos, saras eső esett, amely számos autón nyomot is hagyott. A részletekről és az időjárási jelenségről az Érd FM 101.3 Bundáskenyér című műsorában kérdezték Takács Lajos amatőr meteorológust.