Az elmúlt hat szezonban az egri Eszterházy SC-t erősítő kapus, Győrffy Alexandra Érden folytatja pályafutását - ezt a Heves megyei klub hivatalos honlapján jelentette be.
Nemzeti konzultáció kezdődik a koronavírusról és a gazdaság újraindításának intézkedéseiről - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök, aki elmondta azt is, hogy az operatív törzset utasította egy bevetési egység létrehozására.
Július 16-án 14-től 18 óráig várják a véradókat az Ifjúsági Házban (2461 Tárnok, Rákóczi u. 38.)
Hétvégén a Központi Tornacsarnok adott otthont az akrobatikus tornászok országos döntőjének, ahol az Érdi Torna Clubot nyolc egység képviselte, s ők két arany-, egy ezüst- és két bronzérmet szereztek.
Eső után köpönyeg, jobban mondva szúnyoggyérítés. Az önkormányzat közzétette, milyen technológiával és hányszor tervez gyérítést az idén. Mint írják, a légi kijuttatásra engedélyezett kémiai készítmények engedélye lejárt, így ezt a technológiát tisztifőorvosi hozzájárulással alkalmazhatják.
3816-ról 3841 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 8 krónikus beteg. Ezzel 517 főre emelkedett az elhunytak száma.
Június második hétfőjén tartjuk a húsmentes világnapot, más néven húsmentes hétfőt. A kezdeményezés hátterében egészségügyi és környezettudatossági megfontolásokat találunk, amelynek célja hogy olyan életet éljünk, ami nem terheli környezetünket.
Kezdenek felmelegedni természetes vizeink, egyre többen vannak a strandokon. Jó látni, hogy mennyire élvezik az emberek a fürdést, de riasztó, milyen veszélyesen viselkednek egyesek. Ne kockáztassa az üdülés, kikapcsolódás élményét azzal, hogy nem figyel a testi épségére!
Kiosztották azt az ezer virágot az érdeklődők között, amivel a Virágzó érdi porta pályázatot népszerűsítette az önkormányzat. A kezdeményezésre sokan voltak kíváncsiak, néhány óra alatt elfogyott az összes palánta. Nézze meg az Érd TV beszámolóját!
Immár hivatalos: az eddig a Békéscsabai ENKSE-t irányító Horváth Roland lesz az érdi kézilabdacsapat vezetőedzője. A klub május 29-én, 12 órakor be is jelenti az új edzőjét, míg a teljes keretet a jövő hét végéig hozza nyilvánosságra.