5 és 12 év közötti gyerekeket várnak aszfaltrajzoláshoz a Jelen/Létre július 19-én, 16 órára a Főtérre.
Ezúttal mindkét kategóriát megnyerte, amelyben elindult a Fulldance TSE érdi táncosa, Révész Alicia, aki ismét a Zoom videós alkalmazáson keresztül gyűjtött be két Európa-kupa-aranyat.
Két hete indult a Szociális Gondozó Központ szervezésében az Emma utcai irodában a Parkoló Program. Az augusztus 13-ig tartó nyolchetes programsorozatba 11 és 16 óra között bármelyik fiatal bármikor csatlakozhat.
A budaörsi önkormányzat szerint jogszabálysértően adott engedélyt a Budaörsi Rendőrkapitányság a város nyugati határában lévő Natura 2000 természetvédelmi területen a lőtér működésére – olvasható a város honlapján.
Maradhat pénz a járvány második hullámának kezelésére, s Palkovics László innovációs és technológiai miniszter szerint érvényben maradhat a tömegrendezvényeket érintő, augusztus 15-ig tartó korlátozás.
Hamar elkapták azt a besurranó tolvajt, aki egy törökbálinti házba próbált betörni még június 30-án, majd elmenekült, de nem sokkal később társával együtt elfogták a rendőrök, majd több esetet is bevallott.
Befejeződött az idősotthon régi épületének átépítése. A tetőt leszámítva - amit néhány éve kicseréltek - felújították, modernizálták az egész házat, az elpiszkolódott homlokzatot pedig újjávarázsolták. Fotóink és videónk segítségével nézzen körül a Komplex Szociális és Gyermekjóléti Intézményben!
Továbbra is alacsony szinten van a főváros környéki agglomeráció szennyvizmintáiban a koronavírus koncentrációja.
13 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma 4247-re nőtt hazánkban, ám nincs új áldozata a vírusnak, így az aktív fertőzöttek száma 579 főre csökkent.
Öt mérkőzést játszottak a hétvégén az Érdi Baseball és Softball Team csapatai, melyek három győzelem mellett két vereséget szenvedtek el.