Jó hírrel szolgálhatunk a jazz szerelmeseinek. Idén sem marad el az Érdi Jazz Fesztivál, bár rövidebb lesz, de Irk Réka fesztiválmenedzser azt ígéri, a két napos mini fesztiválon annyi zenész lép színpadra majd, mint eddig a hat naposon.
Több, mint egy testhossznyi előnnyel, új olimpiai csúccsal (1:51,25) nyerte meg a 200 méter pillangóúszás döntőjét a tokiói olimpián Milák Kristóf, az Érdi Úszó Sport Kft. korábbi, a Budapesti Honvéd SE jelenlegi klasszisa. A szám másik magyarja, Kenderesi Tamás negyedik helyen végzett.
Az Érd és Térsége Víziközmű Kft. Érd egyes részein augusztusban végzi a 2021-ben esedékes vízmérő-leolvasást, ami előre meghatározott ütemezés szerint zajlik. Felhívják a figyelmet: ha a felhasználók a mérőeszköz leolvasását nem biztosítják, a szolgáltató a szerződést felmondhatja.
Az Érdi Jégcsarnok adott otthont a Hydro Fehérvár AV 19 és a Gyergyói HK felkészülési mérkőzésének, mely a Fejér megyeiek első nyári edzőmeccse volt, s Antti Karhula együttese 5–1-re múlta felül az erdéliyeket.
Az utolsókat rúgja a nyár, szinte menetszerűen érkezik a tanévkezdésre az ősz és a rá jellemző csapadékos idő.
Két egymást követő vízminta-vizsgálat eredménye szerint is határérték alatti a szennyeződés mértéke a Velencei-tóban, így ismét fürdésre alkalmas a tó vize, kinyithatnak a korábban bezárt strandok. A vizsgálatok nem igazolták, hogy a szennyvíz a csatornarendszerből került volna a vízbe.
Erős a forgalom az M0-s autóút déli szektorán. Az M5-ös autópálya felé vezető oldalon a Hárosí Duna-hídon korábban két autó karambolozott a 15-ös kilométernél.
Öt nappal kiterjeszti a Volánbusz a szeptemberi havi és első félhavi helyközi bérletek érvényességét, és elfogadja helyközi járatain a szeptemberi dolgozó- és tanulóbérleteket, így azok csütörtöktől érvényesek az Innovációs és Technológiai Minisztérium döntése alapján - közölte a társaság.
A járványügyi adatok alapján Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) minisztere szerint lehetséges, hogy Magyarországon szeptember 1-jén a hagyományos formában kezdődjön meg a nevelés-oktatás.
Összeütközött két gépkocsi a XXII. kerületben, a Háros utca és a Csend utca sarkán, az egyik autó az oldalára borult.