292 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 5961 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Az elhunytak száma változatlanul 614 fő, 3759-en pedig már meggyógyultak.
Másodikként ért célba az Érdi Vágtán Április, így ő is bejutott a Nemzeti Vágtára, csakúgy, mint tavalyi lovasa, Ördög Alen, aki címvédőként idén is először ért célba, ezúttal Ricardó nevű lova hátán. Október 10-11. között tehát mindkettejüknek szurkolhatunk a Hősök terén.
Százhalombatta sikeresen pályázott a helyi bölcsőde homlokzati hőszigetelésének kivitelezésére.
Nem is gondolnánk, micsoda sikertörténetet rejteget az érdi dombtető. Bár a BEBE kollekció néven világhírűvé lett plüss állatbabák Magyarországon nem, csak külföldön kaphatók, meg lehet az a jó érzésünk, hogy tervezőjük, Bajkó Erzsébet grafikus Érden találta meg az otthonát.
Facebook csoportban panaszkodtak a parkvárosiak arról, hogy elhanyagolt a Bem tér, főleg az óvoda körüli rész. Kozma Piroska, a Jogi és Közbiztonsági Bizottság nem képviselő tagja ott járt többször is, és beszámolt arról, mit látott. Rendet és tisztaságot - egy zsákot kivéve, egy cica tetemével.
158 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 5669 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Az elhunytak száma változatlanul 614 fő, 3759-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 1296 fő.
Az M7-esen Tárnok és Martonvásár között a sövényvágás miatt van torlódás.
Hosszú hetek stagnálása után emelkedésnek indult a szennyvíz koronavírus-koncentrációja: ez hét helyszínt (köztük mindhárom fővárosi szennyvíztisztítót) érint. Az agglomerációban viszont nincs változás. Az emelkedő tendencia ellenére a mért koncentrációk egyelőre minden településen alacsonyak.
Az ITM a napokban bemutatta az ingyenesen letölthető Hulladékradar applikációt, amellyel jelenteni tudjuk, ha illegálisan lerakott hulladékot találunk valahol. A dolog érdekessége, hogy létezett már korábban több ilyen applikáció is, köztük a Hulladékvadász, ami az érdi Szebenyi Péterhez köthető.
A csatornatisztító-mosó rádiós távvezérlő konzol Tárnokon, a Fehérvári úti átemelő mellől tűnt el, írja a társaság közleményében. Azt kérik, aki tud az eszközről, vagy megvételre kínálják fel neki, jelentkezzen az ÉTCS-nél, mert az eszköz más számára használhatatlan.