Ötödik alkalommal alakult meg az Ifjúsági Önkormányzat képviselő-testülete, akik ebben a tanévben is 10 millió forinttal gazdálkodhatnak az érdi diákság érdekében. A programok között idén újdonságokra is lehet számítani.
A dél-budai szuperkórház XI. kerületi megépítése mellett érvelt hétfői sajtótájékoztatóján dr. Aradszki András és Csenger-Zalán Zsolt országgyűlési képviselő.
Tetlák Örs alpolgármester közösségi oldalán arról számolt be, hogy a hétfői bölcsődei tesztek során a Pöttöm Sziget Bölcsőde egyik munkatársának gyorstesztje pozitív lett. A további intézkedések pedig a PCR-teszt eredményén múlnak.
Adott egy világklasszis sportoló és egy mindenre felkészült mesteredző. Kettejük együttműködése az elmúlt években is gyümölcsözött, de a felnőtt országos bajnokságon megmutatták, érmekért utaznak a tokiói olimpiára.
Pénteken lezárultak az Érdi Vörösmarty Mihály Gimnáziumban a beiskolázási tanulmányi versenyek.
Meghívó Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése 2019. november 28-án (csütörtök) 10:00 órakor kezdődő ülésére
Az ÉrdFm 101.3 Zónázó című műsorában Szigetvári Józseffel, a Barátság Művelődési Központ igazgatójával beszélgetett munkatársunk arról, hogy a jelen helyzetben, hogyan ünneplik Százhalombatta várossá nyilvánításának évfordulóját, de szóba került a kihelyezett kívánságláda és a közös tojásfa is.
Az M0-s autóút déli szektorán, az M5-ös autópálya felé, a diósdi csomópontnál egy szerb rendszámú autószállító tréler nekicsapódott a belső szalagkorlátnak. A 10-es km-nél csak egy sávon araszol a forgalom, lassabb haladásra készüljenek – írja a Baleset-info.hu.
Dr. Romics László Egészségügyi Intézmény a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Dr. Romics László Egészségügyi Intézmény Sebészeti asszisztens munkakör betöltésére.
Öt arany-, tizennégy ezüst- és kilenc bronzérmet szereztek az Érdi Úszó Sport Kft. sportolói a BVSC otthonában immár negyedszer megtartott BVSC Őszi Kupán.