Közösségi oldalán számolt be róla az AWS zenekar, hogy posztumusz szakmai elismerést kapott a februárban 29 évesen elhunyt énekesük, Siklósi Örs.
Határozatlan ideig szünetel az egynapos sebészeti részleg a Romics László Egészségügyi Intézményben. Leállította a tervezhető műtéteket az országban Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, ezért határozatlan ideig az érdi egynapos sebészet is szünetel.
Megszületett a Felelős Fiatalok 12 pontja arról, mit kell most nekik tenniük a koronavírus-járvány idején.
101 újabb áldozata van a járványnak. Továbbra is magas szám, de február legvégén jelentettek utoljára ennél kevesebb napi halálesetet. Az elhunytak száma összesen már 28 504 főre emelkedett.
Ki ne találkozott volna már azzal, hogy az autópályán a kamionosok megpróbálják kielőzni egymást?! Ezúttal ha az egyik nem rántja ki a kormányt a leállósávba, akkor biztosan összeütköztek volna. Mutatjuk a videót!
Felhívást tett közzé a Facebookon Dr. Makay Erika és Dr. Bognár Sára gyermekorvos, amelyben arra kérik a szülőket, hogy csak indokolt esetben menjenek a gyermekorvosi rendelőkbe, ezzel is minimalizálva az orvos- beteg találkozást.
Hétfőtől a Vodafone Magyarország hálózatán az országosan elérhető oktatási anyagokat tartalmazó weboldalak, applikációk (például: mozaweb.hu, oktatas.hu, nkp.hu, videotanar.hu, ekreta.hu) használata a tanév végéig nem terheli az adatkeretet a lakossági ügyfelek számára, írja a cég közleményében.
Kis túlzással előbb felépíttetünk manapság egy komplett házat, minthogy megjavíttassuk a régi kapunkat. Kis munkára alig találni embert. Utánajártunk, miért.
Az ÉTH folyamatosan ellátja feladatait, közszolgáltatásaiban nincsenek fennakadások, minden ezzel ellenkező híresztelés téves információn vagy tudatos ferdítésen alapul, közölte a szolgáltató, megjegyezve a város és a társaság folyamatosan egyeztet a partnerekkel az adósság rendezése kapcsán.
Hétfő reggel 32-ről fél kilencre 39-re emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma Magyarországon. A fertőzést magyaroknál mutatták ki.