Hat új beteget diagnosztizáltak koronavírus-fertőzéssel egyetlen nap alatt, áll a koronavirus.gov.hu honlapon szombaton megjelent közleményben. Az új betegekről az eddigi gyakorlattal ellentétben már nem közöltek személyükre vonatkozó információt, mindössze annyi tudható, hogy mindannyian magyarok.
T. Mészáros András online sajtótájékoztatót tartott pénteken délután. A tájékoztatón többek között szó esett az érdi szemétszállítás ügyéről, a politikus érintette az érdi úszósport ügyét is, végül Érd 777 millió forintos támogatása is szóba került.
Május 10-én a jelenlegi jogszabályoknak megfelelően megnyitja kapuit a Szepes Gyula Művelődési Központ. A nyitás részleteiről, a tavaszi és a nyári tervekről Wolf Katalin igazgató az ÉrdFm 101,3 Zónázó című műsorában beszélt. Szóba került gyermeknap, foci EB és színházi előadás is.
Bár a péntek reggeli interjúban Orbán Viktor miniszterelnök még az iskolabezárás ellen érvelt, este mégis bejelentette: március 16-ától a tanulók nem járhatnak iskolába. Jön helyette a tantermen kívüli digitális munkarend.
Örök nyugalomra helyezték az Ercsi úti temetőben Domonkos Bélát március 13-án. A szobrászművésztől Csőzik László polgármester és Kubassek János, a Magyar Földrajzi Múzeum igazgatója búcsúzott.
Spéth Géza, Diósd polgármester tájékoztatása szerint hat diósdi lakos van karanténban, és a Zöldfa Bölcsődében egy pozitív tesztet találtak. 4 felnőtt háziorvosi praxisban folytatódott a koronavírus elleni vakcinák beadása, amelynek során 346 személyt oltottak be.
Május 10-étől újraindul a jelenléti oktatás. A BKK javaslata szerint a diákoknak érdemes időben megváltani a bérletüket, amelyet már telefonról is elérnek a mobiljegy applikációkban. Aki rendszeresen használja a fővárosi közösségi közlekedést, annak a bérlet jelenti a leggazdaságosabb megoldást.
Megérkezett a teszt eredménye és kizárták a koronavírus lehetőségét annál a férfinál, akit ma délelőtt a mentők vittek el Tárnokról. Az információt Lukács László, polgármester közölte az ÉrdMost-tal.
Május 13-ától újraindulnak a tervezhető beavatkozások és a rehabilitációs ellátások, amelyek az egészségügyi szolgáltatónál előre egyeztetett időpontokban, a már bevált egészségvédelmi óvintézkedések betartásával történhetnek - jelentette be az emberi erőforrások minisztere.
Meghalt 106, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 1541 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu pénteken, kiemelve: eddig 4 203 873 embert oltottak be Magyarországon, közülük 2 406 684-en már a második adag vakcinát is megkapták.