Vasárnap kora délután csőtörtés történt Érden, a Fácán közben, emiatt áll a víz az utcán és a környék több utcájában sincs víz. Így például a Velencei úton és a Szajkó utcában is vízhiányt tapasztalhatnak a lakosok.
Összegyűjtöttük a jövő hét érdi programjait.
A 6-os út és az M6-os által határolt erdős terület megtisztításáért hirdetett szemétszedő akciót Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata és az Érd Körbe Egyesület, amely a területen egy séta- és kerékpáros túraútvonalat hozna létre, hogy összekösse a Papi földeket Ófaluval.
Gaz és avar kapott lángra Érd és Budapest XXII. kerületének határában, a Bányalég utca közelében. A Katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a lángok száz négyzetméterre terjedtek ki, melyeket a fővárosi és érdi hivatásos tűzoltók oltanak.
Dr. Bősz Anett és Szél Bernadett, az Egységben Magyarországért Pest Megye 1-es és 2-es számú választókerületének országgyűlési képviselő-jelöltje, illetve Wittinghoff Tamás és Csőzik László budaörsi és érdi polgármesterek tartottak közös fórumot a budaörsi termelői piacon az ellenzék programjáról.
Március 19-én, 16 órakor nyílik meg a Poly-Art alkotóközösség csoportos kiállítása Tavaszi rügyek címmel a Parkvárosi Közösségi Házban (2030 Érd, Gépész utca 14.). A tárlatot április 19-ig lehet megtekinteni.
Április 2-án az Autizmus világnapja alkalmából ismét megrendezi „Ragyogj kéken!Sétálj Érden!” elnevezésű programját a Szikra Tehetséggondozó Egyesület, hogy felhívja a figyelmet az elfogadásra, megértésre, toleranciára az autistákkal szemben.
A múlt heti, Gyirmót FC Győr II elleni 4–1-es hazai siker után bizakodva várja a március 20-án, vasárnap 14 órától, a 12. helyen álló Kelen SC elleni idegenbeli rangadót a tizenegyedik helyezett Érdi VSE, amely igazi hatpontos rangadót vív az NB III Nyugati csoportjának 26. fordulójában.
Az élhető agglomerációról, fókuszban a közlekedési helyzetről tartottak kerekasztal megbeszélést péntek este Érden a Szepes Gyula Művelődési Központban. Az est konklúziója, hogy Budapestnek és az agglomerációs településeknek szorosabb együttműködésére és közös fejlesztési megoldásokra van szüksége.
Március 22-én előbb 10.30 és 13.30 között a Törökbálinti Sportközpontban (Törökbálint, Óvoda utca 6.), majd 15 és 18 óra között Érden, a Parkvárosi Közösségi Házban (Érd, Gépész utca 14.), március 25-én, pénteken, Érden a Szepes Gyula Művelődési Központban (Érd, Alsó utca 9.) lehet vért adni.