Fontos mérkőzésen, három meghatározó játékosa nélkül szenvedett 88–63-as vereséget a Közgáz SC és DSK/B vendégeként a férfi kosárlabda NB II Közép A-csoportjának 20. fordulójában a Gia Form-VMG DSE, amely így visszacsúszott a tabella nyolcadik helyére.
Mint megírtuk, elfogytak az Érd és Térsége Hulladékkezelő zöldhulladék-gyűjtéshez szükséges zsákjai, hiszen a lakosok már 60 ezret vettek át. Csókai Viktor ügyvezető arról tájékoztatta lapunkat, hogy a szombati zöldjárat előtt április 8-án ismét lehet zöld zsákokat kérni az ügyfélszolgálaton.
Nem mindennapi – látványelemekkel és dinamikus bemutatókkal tarkított – programban lesz része annak, aki pénteken részt vesz az ÉRD Arénában zajló rendvédelmi napon – hívta fel a figyelmet Érd MJV önkormányzatának közleménye.
Itt a vissza nem térő lehetőség, hogy részt vegyen a világ egyik legnagyobb, legnépszerűbb bringás versenyének, a Giro d’Italiának a szervezésében és bepillantson – a biciklis Formula-1-ként emlegetett – verseny kulisszái mögé! Ugyanis most önkéntesnek jelentkezve részese lehet mindennek!
Várhatóan április 11-ig, hétfőig lezárják a játszóeszközöket a Papi földeken, ahol a tavaszi szünetre készülve újítja meg a játékokat az Érdi Közterület-fenntartó Intézmény.
Siófokon lép pályára az ÉRD, elődöntős lehet a Kőrösi, a Pápát fogadják az Érdi VSE labdarúgói, a VMG Újpesten, a Delta Szombathelyen lép pályára. A Kárpáti Farkasokra hét hazai és egy idegenbeli meccs vár, de a baseballosok, az úszók, a birkózók, a tollaslabdázók és a vívók is megméretik magukat.
Április 10-én, 16 órától a tabella ötödik helyén, 46 ponttal álló Pápai Perutz FC-t látja vendégül az NB III Nyugati csoportjának 29. fordulójában, az Ercsi úti Sporttelepen az eddig 38 pontot gyűjtő és ezzel tizedik Érdi VSE.
Április 9-én a tabella hatodik helyén álló Siófok KC vendégeként lép pályára a K&H női kézilabda liga 21. fordulójában az ÉRD női kézilabdacsapata, amely a szezon hajrájában három közvetlen riválissal is összecsap.
Kézilabdás toborzó nap lesz az Érd Arénában április 19-én. 2006 és 2014 között született lányok jelentkezését várják. Április 19-én többek között NB I-es csapat vezetőedzője, Horváth Roland és Oláhné Balog Tünde utánpótlás vezető segítségével próbálhatják ki a lányok a kézilabdát.
Idén Magyarországon startol el a világ egyik legjelentősebb, legismertebb, illetve a legnagyobb követő- és rajongótáborral rendelkező bringás versenye, a Giro d'Italia. A verseny május 6-án érinti városunkat, Érdet is. A szervező Nemzeti Sportügynökség szeretné bevonni az érdi diákokat is.