Ismét útjára indult a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya által koordinált ,,Bontsa a vonalat!" elnevezésű kampánysorozat. A kampányindító előadásra Százhalombattán, a Barátság Kulturális Központban került sor július 6-án.
Hamar megszerezte a vezetést, de 1–0 után relatív hosszú ideig nem talált be a Bács-Kiskun megyei első osztályban szereplő Kerekegyházi SE elleni hazai edzőmeccsén az Érdi VSE. Fél óra játék után azonban megnyílt a gólcsap, amely tizenháromig el sem záródott.
A korábban elfogadott zárszámadás függvényében Tárnok testületi ülésén megszavazták az új költségvetést, de azt újabb pénzügyi elvonás sújtotta, így a település 48 millió forinttal kevesebbet kap – írja közösségi oldalán dr. Lukács László.
Csőzik László, Érd polgármestere a város legalapvetőbb problémájával, az úthálózat helyzetével kapcsolatban fordult Magyarország miniszterelnökéhez közösségi oldalán. A városvezető hangsúlyozta, Érd folyamatosan gyarapodó, fiatal városa évtizedes lemaradásban van.
Ha nem változtatunk a nagyüzemi mezőgazdaság eddigi gyakorlatán, földterületeink egy idő után biológiai sivatagokká válnak, és lehetetlenné válik az élelmiszerellátás. Bruder Mártonnal, a törökbálinti Cinege Tanya ökogazdaság vezetőjével a mezőgazdaság jövőjéről beszélgettünk.
Az egyetemisták mellett nyáron a középiskolások is állást keresnek. A szezonális munkákból a vírus miatt idén jóval kevesebb van, mint tavaly ilyenkor. A legtöbb jelentkező most is vendéglátóhelyeken, vagy a kereskedelemben szeretne dolgozni.
Nyaraláskor felmerül a kérdés, hogy mi lehet az útipoggyászban, mennyi készpénzt, cigarettát, alkoholt, gyógyszert vagy akár gyümölcsöt lehet kivinni és behozni, milyen engedélyeket kell beszerezni, ha például a házikedvenc sem marad otthon? – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
Hosszú kihagyás után ismét elkezdték programjaikat: az online közgyűlés után megtartották az esedékes vezetőségválasztó közgyűlést is június 12-én.
Erős széllel, záporokkal, zivatarokkal érkezik a hidegfront, a nyomában jó tíz fokot esik a hőmérséklet. Az Alföldön viszont még szombaton is hőségre kell számítani.
A hőségben a közlekedés résztvevőinek is nagyobb figyelemre, türelemre van szüksége.