Véglegessé vált a labdarúgó NB III három csoportjának mezőnye, bár eredetileg a 2021/22-es idényben 3x18 csapat indult volna, végül ismét hatvan együttes lesz érdekelt a harmadik vonal küzdelmeiben.
A kültéri medence hatalmas veszélyforrás lehet megannyi kis élőlény számára. Könnyen beleesnek, de a vízből már annál nehezebben jutnak ki. Pedig egy egyszerű megoldással megmenthetjük az életüket, csak dobjunk a vízbe egy kisebb deszkát, amin megkapaszkodhatnak.
Itt az idei első Érd Körbe-túra, első hazai edzőmeccsét játssza az Érdi VSE, öt meccset játszanak az előttünk álló hétvégén az Érdi Baseball és Softball Team csapatai.
Július 6. és 11. között Rómában rendezik az ifjúsági úszók Európa-bajnokságát. A kontinensviadalon 400 vegyesen, 200 pillangón és 1500 gyorson is rajtkőre áll az Érdi Vízisport Kft. fiatal úszója, Csulák Lia is.
A közoktatásért folytatott kiemelkedő szakmai tevékenysége elismeréseként Szakály Mátyás Pedagógus Díjban részesítette László Gábornét, a Zippel-Zappel Német Nemzetiségi Óvoda vezetőjét és Árendás Pétert, az Illyés Gyula Gimnázium igazgatóját.
Hogy élték meg a hátrányos helyzetű gyerekek a vírusveszélyt, a karantént? Erről készítettek videót - szakmai segítséggel - az Erzsébet-táborban, amit a Szociális Gondozó Központ szervezett. A tábor ma Margittai Adrien kiállításával zárul, a program nyitott, mindenkit szeretettel látnak.
Érd nincs csődben. Csőzik László a baloldal 2022-es választási kampányához túszként használja az érdieket. Ezért nem épít, nem fejleszt, ezért rombol, ezért hazudja, hogy a kormány nem támogat - jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján T. Mészáros András, az érdi Fidesz elnöke.
Hiánypótló és az önkormányzati ciklus egyik legfontosabb beruházása lesz Törökbálinton az új nyolccsoportos bölcsőde építése. A 2018 szeptemberében benyújtott pályázatra 40 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott a település, amely ezt saját költségvetéséből egészíti ki.
A Budapest-Pusztaszabolcs-Pécs vonalon 20-30, esetenként 30-50 perccel nőtt a menetidő, mert Háros és Nagytétény-Diósd állomások között meghibásodott egy sorompó. A biztonság érdekében a vonatok lassabban közelítik meg az átjárót.
A Delta RSE Érd két játékosa is részt vesz az U17-es leány röplabdaválogatott békéscsabai edzőtáborában. Darvas Hanna és Tóth Luca a Delta NB II-es felnőtt csapatának meghatározó játékosaiként érdemelték ki a válogatott meghívót.