Aki le akarja váltani a Fideszt, az feltétlenül vegyen részt az ellenzéki előválasztáson is! – mondta a helyben.hu-nak Magyar György ügyvéd. A Civil Választási Bizottság (CVB) elnöke arra is felhívta a figyelmet, hogy az előválasztásra július 26-tól várják a jelöltek hivatalos jelentkezését.
Több autó ütközött az M7-es autópályán a Balaton irányába, a 17-es kilométernél, emiatt a belső sávot lezárták – közölte az utinform.
Két, a bajnokságot egyaránt hét ponttal kezdő csapat feszül egymásnak az NB III Nyugati csoportjának negyedik fordulójában augusztus 16-án, 17.30-tól, amikor a Credobus Mosonmagyaróvár vendégeként lép pályára az Érdi VSE.
Szinte még el sem kezdődött, máris lefújhatják a tokiói nyári olimpiát. A szervezők naponta figyelemmel kísérik a játékokkal kapcsolatos fertőzések számár, s ha úgy ítélik meg, hogy drámai a helyzet, akkor még a megnyitó előtt törlik az eseményt.
Eddig tisztázatlan körülmények között kigyulladt egy autó szerdán 16 óra 26 perckor az M7-es autópályán, a 20-as kilométerszelvénynél, a Budapestről kifelé vezető oldalon az érdi emelkedő után. A rendőrség közlése szerint senki nem sérült meg.
Érd önkormányzata közösségi oldalán tudatja a lakókkal, hogy augusztus 14-én, pénteken csőtörés volt a Kornélia utcában. A helyreállítási munkálatok végeztéig, 15 óráig a környékén nyomáscsökkenés és vízhiány léphet fel, valamint a szolgáltatás helyreállását követően vízzavarosság várható - írják.
40 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 4853 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Az elhunytak száma változatlanul 607 fő, 3590-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 656 fő.
A koronavírus-járványt követően újra romlanak a baleseti statisztikák Érden és a környéken, és ezeknek gyakran oka a gyorshajtás. Az Érdi Rendőrkapitányság ezért mostantól napi rendszerességgel méri a sebességet, ráadásul nemcsak nappal, hanem éjjel is, sőt akár civil autóból is.
A Szurkolók az állatokért csoport rendhagyó bemutatót tartott a városi napközis táborban. Hetven gyerkőc ismerkedhetett meg a felelős állattartás gondolatával. A kutyás előadás lényege az volt, hogy megtanítsák, hogy mindenki olyan kutyát vegyen magához, amiről tudja, hogy hogyan kell tartani.
A tűzgyújtás ősi öröme elevenedik meg a 21. századi kertvárosi ember nyári grillezésében, ahol elsősorban a férfiak szeretik forgatni a húsokat. De tudjuk-e, hogyan kell jól használni a grillt, milyen húsrészek alkalmasak a szabadtűzi sütéshez, érdemes-e fóliáznunk, vagy mehet minden a rácsra?