Kigyulladt egy 100 négyzetméteres lakóház egyik helyisége Biatorbágyon, a Híd utcában. A tűzesethez az érdi és törökbálinti hivatásos tűzoltók érkeztek ki, akik 3 vízsugárral oltották el a lángokat, az ingatlanból pedig két gázpalackot is kihoztak, amiket visszahűtenek - tudatta a Katasztrófavédelem
A nappalok rövidülésével, a hosszú, párás őszi esték beköszöntével megváltoznak a látási és útviszonyok. A balesetek jobban megelőzhetők, ha mind a jármű, mind pedig annak vezetője felkészül az őszi-téli közlekedésre, tájékoztatta az ÉRD FM hallgatóit Kürti István, érdi alezredes.
Csak online tudott működni, mégis sikeresnek ítélte az Érdi Ifjúsági Önkormányzat leköszönő alpolgármestere, Csák Bálint a mögöttük álló egy évet. A város közgyűlésén búcsúztak el, ugyanis november 8-án és 15-én tartják a négy érdi középiskolában az új választást, amikor új testületet választanak.
Az ország egyik legismertebb és leghitelesebbnek mondott virológusát Rusvai Miklóst kérdeztük csütörtök reggel az ÉRD FM 101.3-on. A szakember többek között beszélt a maszkviselés fontosságáról, a harmadik oltás felvételéről, az influenzáról, de arról is, hogy szerinte mikor ér véget a járvány.
Már a harmadik saját rendezésű tornát szervezte a Terminal Snookerben az Érd-EL Sportegyesület a Dreher Magyar Darts Ligában, ahol a házigazdák versenyzője, Bezzeg Nándor bronzéremig jutott.
A hosszú hétvégén a temetőben és otthon is sokan gyújtanak gyertyát, hogy megemlékezzenek elhunyt szeretteikről, de ilyenkor a figyelmetlenség miatt megnő a tűzesetek száma is – hívta fel a figyelmet a Pest megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
Egy családi ház villanyóraszekrénye égett Érden, a Somogyvári utcában. A helyszínre a város hivatásos tűzoltóit riasztották, akik egy vízsugárral eloltották a lángokat és átszellőztetik az épületet - tudatta a Katasztrófavédelem alkalmazása, a VÉSZ.
A három ünnep időpontjának közelisége miatt a halloween, mindenszentek, halottak napja ünnepeket gyakran keverik egymással. De mi is a különbség a három ünnep között?
November elsejétől ismét kötelező a szájat és orrot eltakaró maszk viselése a tömegközlekedésben Magyarországon – jelentette be a Kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Négy csapat és közel ötven játékos részvételével tartotta meg a házibajnokság első, halloween-i fordulóját az Érdi Jégcsarnokban a Kárpáti Farkasok, amely az U12-es korosztály számára hirdette meg az eseményt azzal a céllal, hogy a gyermekek minél több minőségi mérkőzést tudjanak játszani.