Egy budaörsi, Dózsa György úti lakóházhoz riasztották a törökbálinti hivatásos tűzoltókat, miután egy lakó rosszul lett. A tűzoltók mérésekeg végeztek az ingatlanban, ahol szén-monoxid jelenlétét mutatták ki. A helyszínre mentő is érkezett - tudatta a Katasztrófavédelem VÉSZ alkalmazása.
Mint beszámoltunk róla, nemrég elkészült Érd klímavédelmi stratégiája, melyről a szakértők mellett a lakosság véleményét is kikérték a készítők. A beérkezett visszajelzésekről dr. Palkó Zsoltot, klímavédelmi és zöld városfejlesztési biztost kérdeztük.
Kézműves termékekkel az elmúlt években rendre karácsonyi ajándékokra gyűjtöttek a Szikra Tehetséggondozó Egyesület tagjai, akik idén karácsonyi ajándék helyett hétéves autista társuknak, a nemrég leukémiával diagnosztizált Piri Zsombornak gyűjtenek egy steril szoba kialakítására.
Dr. Lukács László, Tárnok polgármestere közösségi oldalán részletezte a település októberi testületi ülésén hozott döntéseket, illetve a novemberi közmeghallgatáson elhangzottakat.
Elmúlt négy bajnoki mérkőzéséből két idegenbeli találkozóját is elhalasztották az Érdi VSE-nek, amely november 14-én, 13 órától azt a Mol Fehérvár FC II-t fogadja az Ercsi úti Sporttelepen, amely legutóbbi kilenc mérkőzésén nem kapott ki.
Délelőtt Érden járt Péterffy Attila, Pécs polgármestere, a Megyei Jogú Városok Szövetségének alelnöke, aki Érd polgármesterével, Csőzik Lászlóval egyeztetett – számolt be közösségi oldalán az érdi városvezető.
November 14-én, 18 órától a mozgalmas heteket megélő Siófok KC-t látja vendégül az ÉRD Arénában, a K&H női kézilabda liga 8. fordulójában az ÉRD.
Folytatja a zöldhulladék-gyűjtést az Érd és Térsége Hulladékkezelő Nonprofit Kft. Az alábbi utcákban idén utolsó alkalommal viszi el a zöldhulladékot a szolgáltató.
Hazai pályán játszik az ÉRD női kézilabda-, az Érdi VSE férfi labdarúgó- és a Gia Form-VMG DSE férfi kosárlabdacsapata is az előttünk álló hétvégén, amely számos sportágban sok meccset tartogat.
Frontálisan karambolozott egymással két autó Százhalombattán, a Damjanich utcában. A balesethez az érdi hivatásos és a százhalombattai létesítményi tűzoltók vonultak ki, akik áramtalanítják a járműveket - tudatta a Katasztrófavédelem alkalmazása, a VÉSZ.