Az elmúlt napokban ismeretlen személyek Érden ingatlanok udvarába világítottak be. A feltételezett elkövetőket előállították, az Érdi Rendőrkapitányság pedig sajtóközleményt adott ki.
Az érdi Kovács Ferenc Richárd, a Béta Motorsport Egyesület versenyzője mindössze kilencéves, de már nyolcévesen másodikként zárta az Endurocross Magyar Bajnokság ifi 50 cc-s kategóriáját. Vele és édesapjával, Kovács Ferenccel beszélgettünk.
Március 6-án, vasárnap 10 órakor a Süsü, a sárkány című zenés mesejátékot tekinthetik meg a Szepes Gyula Művelődési Központban. Az előadás ingyenes, jegyek igényelhetők a művelődési központ jegypénztárában!
Az érdi rendőrök befejezték annak a 67 éves férfinak az ügyét, aki a gyanú szerint édesanyja gondozásához nem kért szakszerű segítséget, ápolást, pedig tisztában volt azzal, hogy ennek hiányában állapota tovább romolhat, sőt, meg is halhat. Az asszony kórházba került és elhunyt.
Az Útonform tájékoztatása szerint az M7-es autópályán Letenye felé, Martonvásár térségében javítják a burkolati hibákat. A 36-os km-nél egy sávon halad a forgalom, több km-es torlódás alakult ki. Aki teheti Martonvásár és Kápolnásnyék között a 7-es főúton kerülhet.
A kommunális szennyvíz SARS-CoV-2 örökítőanyagának koncentrációja országos átlagban továbbra sem mutat változást, értéke magas szinten stagnál. Számottevő emelkedés vagy csökkenés egyik vizsgálatba vont város esetén sem tapasztalható.
Összegyűjtöttük az elkövetkezendő egy hét érdi programjait.
Február 26-án, szombaton 16 órakor nyílik meg a Szepes Gyula Művelődési Központban nyílik meg Tóth Netti kiállítása Kontextusfüggés címmel. A kiállítást megnyitja László Bandy, képzőművész, közreműködik Kovács Lilla hegedűn, Bálint Ernő gitáron. A tárlat március 11-ig tekinthető meg.
Kontextusfüggés címmel nyílik meg február 26-án, szombaton 16 órakor Tóth Netti kiállítása a Szepes Gyula Művelődési Központban (2030 Érd, Alsó utca 9.). Az alkotások március 11-ig tekinthetők meg.
Az életünket immár két éve jelentősen meghatározza a járvány, és a vele járó korlátozások. Lehoczki Zsuzsanna történész, az érdi Magyar Földrajzi Múzeum kutatója letűnt korok történelemmé szelídült betegségeiről tartott előadást.