Technikai kiütéssel tért vissza Krämer Péter a ringbe. Az érdi profi ökölvívó Varjú György ellen lépett szorítók közé egy budapesti gálán. Az eredetileg hatmenetesre tervezett nagyváltósúlyú összecsapást már az első menetben beszüntette a bíró.
Divatos kifejezéssel élve csúcsra jár a parlagfűszezon – ilyenkor, augusztus végén, illetve szeptemberben már teljes virágzásban állnak a nem ritkán 80-160 centiméter magas egyedek, és a pollenszórással párhuzamosan a termések elkezdtek fejlődni.
Az Ága-Boga is csatlakozott a NOE országos adománygyűjtő akciójához: az érdi egyesület fiataljai a kisgyermekes családoknak gyűjtenek három hétvégén keresztül. A Bajcsy-Zsilinszky úti CBA Príma üzletben november 9-11-ig, illetve 16-18-áig, a Budafoki úti Tesco áruházban pedig november 23-25 között gyűjtik az adományokat.
Tizenharmadik alkalommal tartott pályaválasztási kiállítást a Pest Megyei Kormányhivatal, az Érdi Tankerületi Központ közreműködésével. Ezerötszáz diák érkezett a csütörtöki rendezvényre, ahol harminchét kiállító intézmény kínálatával ismerkedhettek meg, interaktív programok segítségével. Aki még nem döntött, annak pályaválasztási tanácsadással is segítettek.
Amíg nincsenek komoly tüneteik, akkor sem tesztelik a tanulókat, ha egyik osztálytársukról kiderült, hogy koronavírusos. Hiába rendelkeznek akár két negatív teszttel is, a diákoknak két hétig otthon kell maradniuk.
2020. szeptember 17-én távmeghallgatás útján a Budapest Környéki Törvényszék ítéletet hozott annak a férfinak a büntetőügyében, akit az ügyészség különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével vádolt.
Megkezdi nemzetközi szereplését is a 2018/2019-es szezonban az ÉRD női kézilabda csapata, amely az EHF-Kupa utolsó, harmadik selejtezőkörében, a csoportkörbe jutásért rendezett párharc első mérkőzésén a norvég Storhamar Handball Elite együttesét látja vendégül az ÉRD Arénában, november 10-én, szombaton 18 órakor.
Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIV. törvény 54. §-a alapján, a 323/2017. (XII.21.) határozatában foglaltakra figyelemmel, 2018. november 29-én, 17 órától KÖZMEGHALLGATÁST tart.
2031-ről 2138-ra emelkedett a Pest megyében eddig regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma, míg országosan 710 új esetet regisztráltak, ezzel Magyarországon eddig 15 170 fertőzöttet azonosítottak.
A szezonnyitó győri vendégjátékkal párhuzamosan jelentette be Csőzik László polgármester a város közgyűlésén, hogy 2021. január 31-ig Fenyőházi-Nagy Andreát nevezi ki az Érdi Sport Kft. ügyvezetői pozíciójára. Interjú.