Az Alkotmánybíróság határozatában megállapította, hogy mulasztásos alaptörvény-ellenesség áll fenn az iskolaérettség eldöntésének 2020 óta hatályos új rendszerében - nyilatkozta Miklós György, a Szülői Hang Közösség koordinátora az Érd FM 101.3 reggeli műsorában, a Bundáskenyérben.
Dóka Péter nem szokványosan kezdte írói karrierjét: mint bevallotta szerdán a Gyerekkönyvtárban tartott író-olvasó találkozón, annyira rossz volt általános iskolás korában a helyesírása, hogy a tanítónője azt adta neki házi feladatnak, hogy másoljon le egy könyvet. Ő megunta, és inkább írt egyet.
Magyarországon is terjednek a dohányzás „füstmentes” alternatívái, mint a töltőfolyadékkal működő elektromos cigaretta vagy a valódi dohányt tartalmazó, de azt a hagyományos, égő cigarettáénál jóval alacsonyabb hőfokon hevítő eszközök.
A közlekedési szolgáltatók a járványügyi veszélyhelyzet megszűnését követő további 60 napig elfogadják a diákigazolványokat. A diákok, hallgatók, az iskolák és a felsőoktatási intézmények munkatársai védelme érdekében csökkentik az érintkezéssel járó ügyintézési terhet.
Takácsné Németh Gabriella személyében új vezető került a „Matrica” Múzeum és Régészeti Park élére. Az újonnan kinevezett intézményvezető az Érd Tv-nek adott interjújában elmondta, hogy bár szűkösebb a költségvetés mint korábban, de az intézmény működőképes és amint lehet látogatókat is fogad.
A Nemzeti Tehetség Programnak – szemben a sajtóban tévesen megjelent háromszázezres összeggel – tavaly csaknem másfél milliárd forintot, míg az egyházaknak 4,8 milliárd forintot ajánlottak fel az szja 1+1%-ról rendelkezők.
Hogy Tóth Viktor kiváló jazz-zenész, az eddig is közismert volt, de már azt is tudjuk – mióta hallottuk őt a művelődési központban az Érdi Jazz Napok keretében –, hogy kiváló előadó azaz a szó legnemesebb értelmében remek ismeretterjesztő.
Megkezdte a tavaszi idényt az Érdi VSE labdarúgócsapata. Az NB III Nyugati csoportjának 22. fordulójában az ötödik helyen telelő érdiek a Zalaegerszeg második csapatának vendégeként játszottak 1–1-es döntetlent.
Már letölthető az Okosbatta, Százhalombatta új mobilalkalmazása, számolt be róla Vezér Mihály polgármester közösségi oldalán. Az applikáció számos hasznos funkciót tartalmaz a százhalombattai és környékbeli lakosok számára. Az alkalmazás App Store vagy a Google Play áruházból is elérhető.
Bayer Zsolt tartott előadást az önkormányzati választás tétjéről azon a lakossági fórumon, amit szerdán este a Parkvárosi Közösségi Házban tartottak. Az eseményen részt vettek a város vezetői mellett a Fidesz-KDNP-Összefogás önkormányzati képviselőjelöltjei, köztük az est házigazdája Barits Máté.