A város közrendvédelmét és tűzvédelmét kiemelkedően ellátó rendőröknek és tűzoltóknak adott át elismerést Csőzik László polgármester. Köszöntötte Pest Megye Népművészetéért Díjjal kitüntetett Kóka Rozália mesemondót és az Érdi Bukovinai Székely Népdalkör tagjait.
Két, alig néhány éves gyermek mellett írta meg legújabb, Füst című számát Csemer Boglárka, Boggie, aki az Érd FM 101.3-nak azt is elárulta, először francia nyelven írta meg a számot, melyhez hamarosan videoklip is készül.
A bölcsődei beszoktatás alatt derült ki, hogy Pápai Ildikó kisfiáról, hogy autizmussal él, ez pedig mindent megváltoztatott. Ő pedig a Szikra Tehetséggondozó nagykövete lett, nemrég megjelent „Azt beszéltük meg, hogy boldog leszel – Élet az autizmus galaxisban” című könyvével sorstársain segítene.
Több mint 300 csomag gyűlt össze a Városunk Érdekében Dolgozunk Egyesület cipősdobozgyűjtő akcióján az érdi családoktól és iskolásoktól. A Baptista Szeretetszolgálat munkatársai ma el is szállították a gyerekeknek szánt csomagokat, amiket a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében élő családok kapnak meg.
Élő adás Érd Megyei Jogú Város közgyűlésének december 19-ei üléséről:
Miként gondolkodik a jövőt közvetlenül befolyásoló Z-generáció, milyen tudással rendelkezik, mik a kedvenc filmjei, zenéi, kommunikációs eszközei? Többek között ezekre a kérdésekre kereste a választ a DUE Médiacsoport online edukatív tesztje, a Nagy Diákteszt, melyet több mint 300 ezren töltöttek ki
Országos negyedik helyezést ért el, amellyel nemzetközi döntőbe jutott a közgazdasági diákolimpián a budaörsi Illyés Gyula Gimnázium diákja, Fehér-Kaplár Zsombor – írja a Budaörsi Infó.
Jótékonysági ékszervásárt tart a Szikra Tehetséggondozó Egyesület az utolsó adventi hétvégén, december 21-én és 22-én 14-19 óra között a főtéren. Az adományokat a magasan funkcionáló autista gyermekek terápiájára és fejlesztésére fordítják majd a szervezők.
December 21-én 13-15 óra között lehet feldíszítenie az állatbarátoknak a Sirius Állat- és Természetvédelmi Alapítvány udvarán álló örökzöldet. A törékeny díszek helyett a szervezők - és még inkább a kutyusok alkotta ünneplő falka - a jutalomfalatkaként is funkcionáló csecsebecséket várják.
41,5 millió forintos keretösszegű nyílt pályázatot hirdetett a helyi sportszervezetek számára Törökbálint Város Önkormányzata. Mint az a város honlapján megjelent felhívás szerint a pályázáshoz 25%-os önrész szükséges. Pályázni a civil.torokbalint.hu oldalon lehet 2021. április 30-ig.