Nyomott hagyott az emberekben, de a szakmában is: London olimpiai bajnokát, Risztov Évát a Nemzetközi Hírességek Csarnokába iktatták be a napokban. A ma már motivációs trénerként dolgozó úszónő az Érd FM 101.3 reggeli műsorában mesélt az elismerésről és terveiről, ugyanis saját úszóiskoláját építi.
A II. világháborúban több mint száz érdi zsidót parancsoltak fel azokba a vagonokba, amelyekkel előbb Birkenauba, majd Auschwitzba vitték a foglyokat. Ahogyan több százezer magyar deportált, ők sem tértek haza soha többé. Rájuk emlékeztünk január 27-én, a holokauszt áldozatainak emléknapján.
Hamarosan új eszközök érkeznek a Dr. Romics László Egészségügyi Intézménybe, nettó 157 millió forint értékben. A beszerzést az Egészséges Budapest Program keretében elnyert pályázat tette lehetővé.
Térfigyelő kamera felvételével keres a rendőrség egy fiatal férfit, aki még tavaly novemberben segítségnyújtás nélkül otthagyott egy gödörbe esett férfit a XXII. kerületben. A Police.hu híre szerint a férfi ismeretlen körülmények között zuhant bele fejjel előre egy út menti gödörbe.
Meghaladta a 3 és fél milliót a beoltottak száma, a védettségi igazolvánnyal rendelkezők négymilliós átoltottság után mehetnek szállodákba, sporteseményekre - mondta el Orbán Viktor kormányfő a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorában.
Egy dolgot tartsunk mindig szem előtt: csak olyat adományozzunk, amit mi magunk is viselnénk, használnánk, megennénk. Az olajfoltos farmer, a félig kinyomott tubus fogkrém, a lejárt konzervkukorica és a törött lábú ágy nem adomány, hanem hulladék.
Az ellenzéki vezetésű megyei jogú városok polgármesterei szombaton Dunaújvárosban találkoztak, ahol kiálltak az önkormányzatok önállóságáért.
A Népviselet Napja április 24-e, melyet immár hetedik alkalommal ünneplünk, és az idei évben a százhalombattai Barátság Kulturális Központ is csatlakozott hozzá.
Rusvai Miklós szerint a járványtani adatok április eleje óta stagnálnak vagy javulnak, ez biztató. Szerinte nincs nagyobb veszélye a teraszon való tartózkodásnak, mint például a szabadban való sportolásnak, bár azért azt előnyösnek tartotta volna, ha immunizáltsági igazoláshoz kötik.
Hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott az NB III Keleti csoportjában hatodik helyén telelő Jászberényi FC-vel a Nyugati csoportot vezető, azonban sérülések miatt igencsak foghíjas Érdi VSE.