Használjuk ki, hogy ismét nyitva a múzeum, ugyanis a jeles földrajztudósok grafikáit bemutató időszakos kiállítás csak június elejéig látható. A helytörténeti gyűjtemény technikai okokból még zárva, de az állandó kiállítások várják a látogatókat. Azt is megkérdeztük, lesz-e idén Múzeumok Éjszakája.
A Pest megyei nyomozók őrizetbe vették az érdi gyilkossággal gyanúsítható román férfit - írta honlapján a rendőrség.
Szetthátrányból elért 3:1-es sikerrel vívta meg rájátszásbeli első hazai bajnokiját a Delta RSE Érd, amely a Tatabányai RSE-t győzte le.
A VMG-s diákok szerint nem volt túl nehéz a középszintű matek érettségi, úgy vélik, aki készült rá, az meg tudta oldani a példákat. Szilasné Mészáros Judit intézményvezető szerint kicsit szokatlan volt a feladatok szerkesztése, és elég erős volt a feladatsor.
Május 17-től június 19-ig előszezoni menetrend szerint közlekednek a balatoni vonatok. Sűrítik a járatokat, InterCity kocsikat és étkezőkocsit is beállítanak, ez utóbbit védettségi igazolvánnyal lehet igénybe venni. 22-étől biciklitároló kocsis vonat indul Fehérvárra, ami Érd Alsón is megáll majd.
A kormányzati operatív törzs javaslatának megfelelően úgy döntöttünk, hogy a március 15-i városházi ünnepi rendezvényt nem tartjuk meg - jelentette be a Facebookon Karácsony Gergely főpolgármester. Nincs fontosabb a budapestiek biztonságánál, egészségénél.
Ahogy melegszik az idő, indul a kártevők szezonja. Érdi szakembereket kérdeztünk arról, hogyan védjük meg kiskertünk fáit, és mikor érdemes elkezdenünk a munkát.
Ismét megnyitja kapuit a tárnoki könyvtár. Az intézmény csak védettségi igazolvánnyal látogatható, meglétét belépés előtt ellenőrzik. Szájmaszk viselése kötelező.
Ezen a héten Sinopharmmal, AstraZenecával, Sputnyikkal és Janssen-vakcinával oltanak, Modernát is várnak, a kedden érkezett Pfizerrel pedig a 16-18 éveseket oltják majd jövő héten. Csak az a fiatal kaphat oltást, aki május 7-éig regisztrál. Az itt élő külföldiek is regisztrálhatnak mától.
Idegenkezűség okozta annak a 49 éves férfinak a halálát, akit egy érdi házban találtak péntek éjfél után a rendőrök – közölte szombat délelőtt a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu honlapon.