Május 7-én, 16 órától fontos rangadót vív az ÉRD Arénában a Kisvárda ellen az ÉRD női kézilabda csapata az NB I 22. fordulójában. A mérkőzést a védettségi igazolvánnyal rendelkező személyek és a felügyeletük alatt álló kiskorúak szájat és orrot eltakaró maszkban tekinthetik meg!
A történelem vizsgákkal folytatódott az érettségi, amely a diákok szerint más jellegű volt, mint az előző években, könnyebbnek találták, mint a korábbi feladatsorokat. A Kósban 30-an emelt, 71-en pedig középszinten adtak számot tudásukról.
Félmillió forintot nyerhet környezetvédelmi programjával az Ága-Boga. A Nagycsaládosok Érdi Egyesülete a MOL Helyi Érték Programban pályázott, és a 417 indulóból bejutott a legjobb 150 közé. Programjukra mától lehet szavazni.
Összesen tizennyolc arany-, 24 ezüst- és 28 bronzérmet szereztek az érdi úszók Kecskeméten már 35. alkalommal rendezett Bácsvíz Kupán, amely teljesítménnyel az érdiek elhozták a kupa különdíját is.
Folytatná politikai pályafutását, és újra megméretettné magát Aradszki András, Érd és a környék országgyűlési képviselője. Az Érd TV-nek adott interjújában azt mondta, folytatni kívánja a lobbi tevékenységét a kormánynál, hogy Érd működési támogatásban részesüljön.
Lezárult Magyarország eddigi egyik legnagyobb dalszöveg-versenye. A Fontos a szöveg elnevezésű pályázatra közel 300 szerző küldött be szerzeményeket, és az erős mezőnynek köszönhetően végül négy győztest hirdettek a szervezők. Koczka Borival, a Zeneszöveg.hu operatív vezetőjével beszélgettünk.
Az érdi iskolákban, óvodákban és a bölcsődékben is gondoskodtak kézfertőtlenítő szerekről, fokozottan odafigyelnek a higiéniára, és van, ahol a kézmosást is kötelezővé tették belépéskor.
Hét év után távozik jegyzői tisztségéből Mecsériné dr. Szilágyi Erzsébet, akit március 9-től Konkoly Zita vált az érdi hivatalban. A változást Dr. Csőzik László polgármester hétfőn jelentette be a Polgármesteri Hivatal állományülésén.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat Veszélyjelző Osztálya 2021. május 5. (szerda) éjfélig az ország egész területére a legmagasabb veszélyességi fokozat(1-3): 2. (NARANCS) riasztást adott ki.
Összeütközött három autó szerdán a déli órákban a Fuvaros utcában. A balesethez a város hivatásos tűzoltói vonultak ki, akik áramtalanították az egyik járművet.