17. alkalommal rendeztek pályaválasztási kiállítást Érden, 36 kiállító iskola és több mint ezer diák részvételével. A hetedik és nyolcadik osztályosok szó szerint és virtuálisan is belekóstolhattak különféle szakmákba, és szakemberek segítették őket a pályaorientációban.
Tartalom flag-ek: Fontos
Nem betegség támadta meg őket, hanem az ember: ahogy szaporodnak az új építésű házak, úgy fogynak a fák Érd különleges klímájú részén. Ahogy az egyik lakó fogalmazott: máskor kora tavasszal már zenebona volt, most alig hallani füttyszót. Eltűnik Érdligetről a madárdal.
Tavasszal, a párzási időszak alatt megszaporodik az utcán csatangoló kutyák száma. Befogásukról a gyepmester gondoskodik, de csak közterületen. Ha azt tapasztaljuk, hogy magáningatlanon nem megfelelően tartanak állatot, a polgármesteri hivatalnál tehetünk bejelentést. Mutatjuk az elérhetőségeket.
A ciklus utolsó ülését tartotta hétfőn az Idősügyi Tanács. A megbeszélésen elhangzott: csalók próbálnak bejutni a nyugdíjasokhoz, arra hivatkozva, hogy a Szociális Gondozó Központ valamelyik egységének munkatársai. Az ülésen megtudtuk azt is, idén milyen karácsonyi meglepetés várja az időseket.
Homokozókészletek, forgó mérleghinta, ugráló pónik, hernyóalagút, pöttös- és kislabdák, könyvek és más meglepetések érkeztek hétfőn délelőtt a Harkály óvodába, az Érdi Ifjúsági Önkormányzat jóvoltából. A gyerekek izgatottan és örömmel bontogatták a nagy dobozokat, és vették birtokba az új játékokat.
A koronavírus-járvány harmadik hulláma, valamint a fertőzöttek emelkedő száma miatt a fővárosi autóbuszokon és trolibuszokon mindkét oldalon lezárják az első üléssorokat. Az intézkedés nem érinti az első ajtón történő le- és felszállást, Az átmeneti intézkedés több mint 300 vonalon érvényes.
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseiről, a tizenhárom, Aradon kivégzett tábornokról és Batthyány Lajos miniszterelnökről emlékeztek meg vasárnap délelőtt a Kálvin téri református templom zsúfolásig megtelt kertjében.
Letarolja az országot a vírus - hangsúlyozta az Érd FM 101.3 reggeli műsorában a Bundáskenyérben Dr. Berzéki Ferenc, a Százhalom Egészségügyi Központ főigazgatója. Szerinte két dolgot tehetünk, beadatjuk az oltást, és otthon maradunk. Szerinte nem most van itt az ideje a családi ünnepeknek sem.
Az Eurovelo 6 nemzetközi turisztikai célú kerékpárút érdi szakasza igazán mesés, abban az értelemben, hogy van is meg nincs is. Viszont egyre valószínűbb, hogy lesz – legalábbis végre határozott lépés történt a megvalósulása felé.
Nagyon nagyot tudtunk előrelépni mindazon területeken, amelyeket az emberek fontosnak tartanak. Kívánom valamennyiünknek, hogy folytatódhasson ez az építkezéssorozat. Sok munka van még, amit el kell végezni, és mi készen állunk arra, hogy el is végezzük – fogalmazott T. Mészáros András polgármester.