Kigyulladt egy autóbusz péntek délelőtt az M7-es 18-as kilométerénél, Törökbálintnál. A tűzoltók kiérkezésekor a busz fele lángokban állt. A 38 utas időben elhagyta az égő járművet. A tűzoltás idejére az útszakaszt lezárták. Az ÉrdFM 101.3-nak a katasztrófavédelem szóvivője beszélt a részletekről.
Tartalom flag-ek: Fontos
Kevesebb vendéget engedhetnek be, nem működhet az élményelemek többsége, sem a termálvizes medencék, és egyes gyógyászati kezelések is szünetelnek. Cserébe nem lesz tumultus sem a parton, sem a vízben, igaz, az öltözők kapacitása is kisebb lesz. A dolgozóknak kötelező a maszk viselése.
A kilencedik születésnapot nem ünnepelhették meg tavaly, ám az ideire annál több meglepetéssel és programmal készülnek. Június 18-án 15 órától szeretettel várják a Czabai-kertben a Poly-Art, illetve a Képzőművészek Érdi Körének tagjait, no meg minden irodalomkedvelő érdeklődőt.
Körülbelül két évtizede rendez horgászversenyt tagjainak az Érd és Környéke Horgászegyesület. A rendezvény – egyik elhunyt alapító tagjuk után – pár éve a Mike László Emlék Horgászverseny nevet viseli. A megmérettetést, amin csak a tagok indulhatnak, idén is megtartják, a Tárnoki Horgásztónál.
Hamarosan itt a szünidő, a nagy kalandok, strandolások, a hosszabb esti kimaradások időszaka. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bűnmegelőzési Alapítvány egy rövid videofilmet állított össze arról, mire figyeljenek a vakációzó kamaszok, hogy ne váljanak áldozattá - vagy éppen elkövetővé.
Mint azt korábban megírtuk, kedden, sötétedés után egész Érd területén földi kémiai szúnyoggyérítést végeznek, Deltasect Plus 1,2 ULV szúnyogirtó szerrel, ami a melegvérű állatokra, illetve az emberre nem veszélyes, hatóanyaga pár óra alatt lebomlik, mégis, néhány óvintézkedést ajánlatos betartani.
Az előzetesen meghirdetett időponthoz képest az ugrásszerűen megnövekedett tenyésztojás kereslet miatt csúszik a tyúkok átadási határideje, közölte az ÉTH. A tyúkokkal a környezetvédelemért elnevezésű akcióban idén is három-öt tyúkot igényelhettek ingyen az érdiek.
Alapvető biztonsági szabályokat sértettek meg Érden a városligeti játszótér 2019. szeptemberi megnyitásakor – derül ki at Átlátszó birtokába került dokumentumokból. A használatbavételi ellenőrzés elmulasztása miatt egyetlen gyermek sem léphetett volna a játszótér területére.
Érden sokan nem is tudják, hogy nem építhetnek akárhová és akármiből autóbeállót vagy sufnit, hogy nem térkövezhetik le az egész kertet, és nem húzhatnak fel bármekkora kerítést. Ezekre és még sok aktuális kérdésre ad választ a főépítészcsoport új kiadványa.
A veszélyhelyzettel kapcsolatos korlátozó intézkedéseket június 2-ától oldja fel az Érd és Térsége Hulladékkezelő. A hulladékudvarra maszkban lehet ellátogatni a szokásos nyitva tartási időben, ahol folytatják az üvegkukák kiosztását is. Illetve újra kérhető a házhoz menő ágdarálás és lomtalanítás.