Teljesen elvennék az önkormányzatoktól a hulladékgazdálkodást, amit ezután magánvállalkozások bevonásával szerveznének meg - írja az Átlátszó.hu az ITM előterjesztése alapján.
Címkék: Zöldjárat
Most nem gyümölcs-, hanem hulladékszedésre invitálnak érdi önkéntesek: az Érd és Sóskút közötti úgynevezett Fehér út melletti tölgyes, bokros, levendulás, mezős területen szerveznek közösségi szemétszedést június 26-án, reggel 8.30 és 11 óra között. Aki máskor segítene, arra is van lehetőség.
Az ÉTH Érd és Térsége Hulladékkezelési Nonprofit Kft.-hez beérkező szelektív hulladék 40-50 százaléka az átválogatás után nem bizonyul újrahasznosíthatónak. Ha bizonytalanok vagyunk benne, mit hova dobjunk, keressük fel az Érd és Térsége Hulladékkezelő honlapját vagy az ügyfélszolgálatot.
Begónia, porcsinrózsa, petúnia, napvirág, tátika - többek közt ezekkel a fajtákkal lepték meg az érdieket egy hétfői virágosztó akció keretében, ami a most induló Virágzó Érdi Porta pályázatot hivatott népszerűsíteni. Mintegy ezer palántát osztottak ki, egy háztartás három virágot kaphatott.
Megrongálták a Fundoklia-völgy tanösvénye mentén elhelyezett tájékoztató táblák mintegy felét. Tetlák Örs alpolgármester a Pilis Parkerdő Zrt. munkatársaival pénteken bejárta a területet, és nemcsak törött táblákat, hanem sok szemetet is találtak. A látottakról az ÉrdMostnak is beszámolt.
Az elektromos roller egyre nagyobb teret hódít a hazai városokban. Budapesten 2019 óta pattanhatunk Lime-rollerre, Százhalombattán júniusban vezették be - láthatóan sikerrel -, és Érden is megkezdődött a próbaüzem. Most szavazhatunk, legyen-e Érden e-roller-hálózat.
Sikeresnek bizonyult Százhalombattán a Lime roller szolgáltatás: ahogy Vezér Mihály polgármester fogalmazott Facebook-oldalán, "magasan felülmúlta a fogadtatás az elvárásainkat, a roller-felhasználás igen jelentős". A rollerek Százhalombatta 11 pontján (hotspotokon) állnak a lakosok rendelkezésére.
Sokan motoroznak és quadoznak Érd természetvédelmi területein, annak ellenére, hogy ez illegális és bírságolható. Erre hívták fel a figyelmet a Duna-Ipoly Nemzeti Park természetvédelmi őrei, lovas rendőrökkel és az Érdi Polgári Természetőrség tagjaival közös, első akciójukon a múlt hétvégén.
Ezer darab egynyári virágpalántát osztanak szét az önkormányzat munkatársai hétfőn délután két és öt óra között a városháza előtt. Egy lakos három növényt vihet haza. Egyúttal a város meghirdeti a Virágzó érdi porta pályázatot, amelyre négy kategóriában nevezhetünk.
Az elmúlt két hónapban tapasztalt gyűjtési elmaradások és a jelentősen nagyobb mennyiségben kihelyezett zöldhulladék miatt változik a zöld gyűjtési rutin az Érd és Térsége Hulladékkezelőnél.