Június 26-án, szombaton 18 órakor a Múzeumok Éjszakája programsorozatba illeszkedő „Nyitott múzeum” rendezvény Róth Miksa kiállításával kezdődik a törökbálinti Falumúzeumban.
Címkék: Törökbálint
Elek Sándor, Törökbálint polgármestere az ÉrdFm 101.3 Zónázó című műsorában az épülő bölcsődéről és az Árpád utca felújításáról számolt be. Az új bölcsődében 112 főt tudnak elhelyezni és nyár elején kezdődnek a munkálatok, míg az Árpád utca felújítását idén ősszel kezdenék.
Törölték Vitéz gróf Molnár-Gazsó János elnök-főkapitány megemlékező beszédét a június 4-i kopjafaavató programjából a Nemzeti Összetartozás Napi törökbálinti rendezvényről. „Egyértelmű, hogy szélsőséges politikai nézeteinek városunkban nem adhatunk teret” – fogalmazott Elek Sándor polgármester.
10 hónapon keresztül 3600-6000 forint közötti összeget kaphatnak a legalább 4,7-es tanulmányi átlaggal és az osztályfőnök, illetve a diákönkormányzat által javasolt tanulók Törökbálinton, miután ösztöndíj-pályázatot hirdettek a településen.
A közbeszerzési eljárás lezárultával aláírásra került a város vadonatúj bölcsődéjének kivitelezési szerződése, így az építkezés akár néhány héten belül elindulhat-olvasható Elek Sándor, Törökbálint polgármesterének Facebook bejegyzésében.
Az FGSZ Földgázszállító Zrt. a szállító vezetékeken karbantartási munkát, a gázellátást biztosító vezetékrendszeren üzembehelyezési munkát végez, ezért Budakeszi, Budaörs és Törökbálint településeken és Biatorbágy Tópark lakópark területén május 27-én 7 és 20 óra között szünetel a gázszolgáltatás.
Az elmúlt időszakban több panasz érkezett a Törökbálinti-tó környéki területek használatáról, mert sokan kutyafuttatásra használják és a szabadon engedett kutyák súlyosan megsebezték vagy megölték az ott élő vadállatok valamelyikét – olvasható Törökbálint honlapján.
Az Érd és Térsége Víziközmű Kft. 2021-ben esedékes éves vízmérő leolvasást végez júniusban Törökbálinton – olvasható a szolgáltató honlapján.
Május 26-tól kb. 2-3 héten keresztül készít fényképeket a Fenntartható Városi Mobilitási Tervhez a közlekedési módokról a Közlekedéstudományi Intézet fotósa Törökbálinton.
Fórumot tartott a helyi tagok és szimpatizánsok részvételével a Momentum. A párt Pest megyei 01. számú választókörzetének országgyűlési képviselőjelöltje, Ollero Marco mellett a fórumon részt vett Fekete-Győr András miniszterelnök-jelölt is.