Az Érd Fm 101.3 Bundáskenyér című műsorában Lukács Lászlóval, Tárnok polgármesterével beszélgettek munkatársaink. Szó esett a Tárnokon is megjelenő elektromos rollerekről, fejlesztésekről és szúnyoggyérítésről is. A tervek szerint csütörtökön útnak indulhatnak az első lime-ok a településen.
Címkék: Tárnok
Akár már csütörtökön elindulhat a közösségi rollerezés Tárnokon, ugyanis tárgyalásban van a város a Lime elektromos roller szolgáltató céggel, akik szeretnék Tárnokon is elindítani szolgáltatásukat, melyet az önkormányzat is támogat - számolt be róla Tárnok polgármestere Lukács László a Facebookon.
Július 16-án, 14 órától 18 óráig véradást szervez a Magyar Vöröskereszt területi szervezete Tárnokon, a Rákóczi utca 36. szám alatti Ifjúsági Házban. Ezt követően július 28-án 13 és 18 óra között Százhalombattán, a Barátság Kulturális Központban adhatunk vért.
Egy kamion és két személyautó ütközött össze Tárnokon, a Sóskúti úton, ahol a baleset akadályozza a forgalmat. Az esethez érkező érdi hivatásos tűzoltók áramtalanítják a járműveket, amelyek egyikének utánfutójáról homok szóródott az úttestre. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.
A korábban elfogadott zárszámadás függvényében Tárnok testületi ülésén megszavazták az új költségvetést, de azt újabb pénzügyi elvonás sújtotta, így a település 48 millió forinttal kevesebbet kap – írja közösségi oldalán dr. Lukács László.
December 31-ig el kell készülnie a tervezett érdi ipari park előtti körforgalomnak a 70-s út és a tárnoki Dózsa György út kereszteződésében – mondta el az Érd FM 101.3-nak adott interjújában Lukács László, Tárnok polgármestere.
Meghibásodott a Tárnok vízellátását biztosító egyik fővezeték a Rákóczi út Érd felőli végén, ezért a településen június 24-én 16 óra és június 25-én 16 óra között nyomásingadozás és részleges vízhiány várható – tudatta az Érd és Térsége Víziközmű Kft.
Új, a Tárnokon született néptanítóról és ornitológusról, Radetzky Dezsőről elnevezett díjat adnak át augusztus 20-án Tárnokon. Lukács László, a település polgármestere az Érd FM 101.3 Bundáskenyér című műsorában emellett beszélt a helyi szúnyoggyérítésről és az újrainduló testületi ültésről is.
Lukács László, Tárnok polgármestere közösségi oldalán ír, a Radetzky megemlékezésről, szúnyoggyérítésről, az Agárdi Popstrandról, a veszélyhelyzet végéről, a nyár kezdetéről és az egészségház körüli térről.
Túl vannak a Helyi Építési Szabályzat-módosítók első fázisán Tárnokon, ahol az elmúlt héten több fejlesztés is történt, melyekről dr. Lukács László, a település polgármestere számolt be közösségi oldalán.