Az őszi szezon utolsó mérkőzését játssza az NB III Nyugati csoportjának 15. fordulójában a tabella második helyén álló Érdi VSE, amely a harmadik helyezett Komárom VSE vendégeként lép pályára november 17-én, 13 órakor.
Címkék: sport
Tisztújító közgyűlést tartott az Érdi Városi Sportegyesület a Polgárok Háza közgyűlési termében, ahol Novák Ferenc, eddigi ügyvezető elnököt újraválasztották.
Egygólos, 29–28-as előnyből várja a Storhamar HE elleni idegenbeli visszavágót az ÉRD női kézilabda csapata az EHF-Kupa harmadik, egyben utolsó selejtezőkörében, a csoportkörbe jutásért.
A Budaörs elleni hazai pályán elszenvedett 3–1-es nyitó fordulóbéli vereség után újabb szomszédvári rangadó várt az Érdi VSE felnőtt női labdarúgócsapatára a Pest megyei ¾ pályás bajnokság Nyugati csoportjának második körében, ahol Lovász Gyöngyi együttese Tárnokon játszott 2–2-es döntetlent.
Bár hivatalosan az U14-es korosztályig nem számolják az eredményt, a Kárpáti Farkasok U10-es korosztálya négy meccséből hármat megnyert a szezonnyitó újpesti fordulóban, ezzel a nem hivatalos rangsor élén végzett.
A Fulldance TSE érdi táncosa, Révész Alicia nyerte meg a Super Grand Prix Online Stars Gálát, azaz a Sztárok Gáláját!
Hosszú távú szerződést kötött az ÉRD női kézilabda csapatával az együttes világklasszis szerb jobbszélsője, Krpezs-Slezák Katarina
A Budapesti Honvéd SE érdi vízilabda szakosztályának három korosztálya is megkezdte a bajnoki küzdelmeket a hétvégén, melyek közül kettő sima győzelmet aratott, míg a harmadik szoros meccsen kapott ki.
Két mérkőzést játszott egymással az ófalusi Mecset utcai baseballpályán a softball NB I elődöntőjében az Érd Wildcats és az Óbuda-Jánossomorja Rascals, melyek közül mindkettőt simán nyerte a házigazda.
Dénes Mercédesz nyerte a női birkózók 53 kilogrammos súlycsoportját a csepeli Kozma István Magyar Birkózó Akadémián, ahonnan az Érdi Spartacus még egy ezüst- és két bronzérmet hozott el.