Augusztus 24. és szeptember 5. között rendezik meg a paralimpiai játékokat Tokióban, ahol az érdi színeket az UTE két kerekesszékes vívója, Dani Gyöngyi és Krajnyák Zsuzsanna képviseli. Dani ötödik, Krajnyák hatodik paralimpiájára készül.
Címkék: sport
Továbbra is várat magára a Merkantil Bank Liga NB II-ben szereplő Budaörs első sikere az új Árok utcai Stadionban, miután Márkus Tibor együttese a negyedik fordulóban otthon szenvedett 4–1-es vereséget az ETO FC Győrtől.
Három közelgő érdi rendezvényen is találkozhatunk a Kárpáti Farkasok SE edzőivel, sőt, ki is próbálhatjuk a jégkorongozást.
A cseh HK Hodonín elleni 39–13-as és a lengyel Korona Kielce elleni 36–18-as siker után a cseh Slavia Prahát 29–26-ra, a Kielcét másodszor 30–20-ra, az osztrák UHC Eggenburgot pedig 42–19-re verve nyerte meg a csehországi felkészülési tornát az ÉRD női kézilabdacsapata.
Küzdős mérkőzésen az első félidő hajrájában Csiszár Zoltán révén ugyan vezetett az Érdi VSE a ZTE FC II ellen, de erre a vendégek Csóka Dominik góljával válaszoltak, így 1-1-es döntetlennel ért véget az NB III Nyugati csoportjának 3. fordulójában rendezett találkozó.
Augusztus 15-én, 17.30-tól már a harmadik fordulót rendezik az NB III Nyugati csoportjában, amikor az egy győzelemmel és egy döntetlennel álló Érdi VSE a ZTE FC második csapatát látja vendégül az Ercsi úti Sporttelepen.
A házigazda HK Hodonín 39–13-as legyőzése után a lengyel Kielcét is magabiztosan, 36–18-ra győzte le a csehországi felkészülési minitornán az ÉRD női kézilabdacsapata. Györkös Rebekáék legközelebb a DHC Slavia Prahával találkoznak.
A felkészülési időszakban nem jó, ha mindig nyer a csapat, hiszen akkor kevésbé jönnek elő azok a hibák, amiket ki kell javítani – véli Horváth Roland, az ÉRD női kézilabdacsapatának vezetőedzője, aki Csehországból adott interjút az Érd FM 101.3 Bundáskenyér című műsorában.
Bár gólt nem, izgalmakat és küzdelmet, na meg két kiállítást is hozott a Puskás Akadémia FC II és az Érdi VSE egymás elleni mérkőzése a labdarúgó NB III Nyugati csoportjának 2. fordulójában. Limperger Zsolt, az érdiek vezetőedzője azonban újabb játékosokat veszített el.
Az első félidőben mindössze három gólt engedett a házigazda HK Hodonínnak az ÉRD női kézilabdacsapata a hatcsapatos nemzetközi tornán, így Horváth Roland együttese kiütéses, 39-13-as győzelemmel nyitott.