A Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola indulása óta, immár 26 éve szervezik meg évről évre a Kőrösi napot, melynek során a gyerekek játékosan ismerhetik meg az iskola névadójának életútját. Az idei Kőrösi napon hagyományőrző fajátékokkal is játszhattak a kisebbek. VIDEÓVAL FRISSÍTVE.
Címkék: oktatás
Immár hagyománnyá vált a Fenntarthatósági Témahét megszervezése a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskolában, melynek során az alsós és felsős gyerekek különféle előadásokon és játékos foglalkozásokon tanulhatják meg a környezetvédelem fontosságát. Az idei évben a magyar kultúrához és hagyományokhoz kapcsolódóan az időjárás elemeivel, illetve az éghajlatváltozással foglalkoztak a gyerekek. VIDEÓVAL FRISSÍTVE.
Mint arról korábban is hírt adtunk, a Szikra Tehetséggondozó Egyesület nyerte az Önkéntességért díjat az Év Közösségi Kezdeményezése kategóriában. Idén a járványhelyzet miatt elmaradt a hagyományos díjkiosztó ünnepség, de az egyesület már átvehette az oklevelet és a díjjal járó pénzjutalmat.
Eldőlt, kik kapják Érden a Bursa Hungarica felsőoktatási önkormányzati ösztöndíjakat 2021-ben.
December 2-4. között átköltözködnek a pedagógusok a régi, bontásra váró forfaépületből az új általános iskolai szárnyba. A három tanítás nélküli munkanapot követően, hétfőn, már az új iskolában kezd a tizenhét osztály. Videóval.
Az írásbeliket az egészségvédelmi intézkedések szigorú betartásával tartják meg január 23-án.
Huszonöt évvel ezelőtt vette fel az érdi iskola a Batthyány család nevét, akiknek fontos szerepük volt az 1848-49-es forradalom és szabadságharcban. Úgy, ahogyan Petőfi Sándor magyar költőnek is, akinek nevét egy hagyománnyá vált szavalóverseny is őrzi a sportiskolában. Videóval frissítve.
Múlt heti számunkban arról írtunk, hogyan álltak át a gimnáziumok az online oktatásra. Most azt néztük meg, hogy a Kós iskola hogyan alkalmazta a technikumokra vonatkozó - a gimnáziumoktól eltérő - szabályokat.
A koronavírus és a digitális oktatás ellenére, a VMG 2020-ban végzett diákjai kiemelkedően nagy számban nyertek felvételt az ELTE-re, ezért az egyetem Eötvös-emlékéremmel jutalmazta a pedagógusok oktató-tehetséggondozó tevékenységét.
Az Ifjúsági Önkormányzat és az Érdi Rendőrkapitányság közös prevenciós előadássorozatának harmadik állomása a Gárdonyi Géza Általános Iskola és Gimnázium volt.