Május 3-án, hétfőn 195 százhalombattai diák kezdi meg idei érettségi vizsgáját, melyhez a hagyományokhoz híven a település önkormányzata egy-egy gravírozott tollal kíván sok sikert – számolt be róla közösségi oldalán Vezér Mihály.
Címkék: oktatás
Ötödik alkalommal tartották meg a Szent Imre Alapítvány farsangi bálját a Marianum iskolában. A jótékonysági bál bevételét a régi épületszárny udvarának felújítására és az intézmény harangjára és haranglábjára fordítják. A bálon több mint kétszázötvenen vettek részt.
Negyedik alkalommal adták át február 13-án kora este a 2016-ban létrehozott Kovács István Alapítvány ösztöndíjait, amely azt a célt szolgálja, hogy támogassa az érdi kiemelkedő tanulmányi, sport-, művészeti munkát végző diákokat, és hozzájáruljon a kajak-kenu sport ifjú tehetséggondozásához.
Érdtől nem is olyan messze, a XI. kerületben található egy olyan intézmény, amelyben a Montessori szellemiségű tanulási módszert alkalmazzák. Sirkóné Belle Ágnessel, a modern pedagógiai elveket valló tagintézmény-vezetővel beszélgettünk.
Május 10-től újraindul a jelenléti oktatás az Érdi Szakképzési Centrum Kós Károly Technikumában. Előrre azonban május 3-tól a végzősök írásbeli érettségire és komplex szakmai vizsgára készülnek, melyhez ettől a héttől már kiscsoportos konzultációt és korrepetálást is tarthatnak az intézménybe.
Március utolsó hetében megkezdődött a Diósdi úti református óvoda építkezése. Az intézmény 2022 szeptemberében nyithatja majd meg a kapuit.
Hosszú hónapok óta otthonról folytatják tanulmányaikat a diákok, akiket arra kér a rendőrség, ajánljanak olyan tanárokat, akiket érdemes kiemelni és elismerni lelkes kollégáik közül, ezzel együtt pedig a győztes iskola egy izgalmas bűnmegelőzési bemutatót is tart.
Az Érdi Televízió stábja a Bolyai, illetve a Marianum iskolában járt a részleges iskolai nyitás első délelőttjén. Sok szülő bizonytalan, és inkább otthon tartaná a gyermekét.
A teljes alsó tagozatos nyitás helyett hibrid, az igényekhez, sajátosságokhoz alakított változatot szorgalmaz a TASZ. A jogvédő szervezet szerint a közvéleménynek meg kellene ismernie, milyen szakmai alapjai vannak egy-egy kormányzati döntésnek. Az átoltottsági szám nem nem elegendő - hangsúlyozzák.
Az Érdi Rendőrkapitányság munkatársai 2020. január 22-én rendhagyó bűnmegelőzési előadást tartottak az érdi, Teleki Sámuel Általános Iskolában.