Véget ért a 11. Érdi Művésztelep - a hagyományokhoz híven az utolsó nap nyitott műtermekkel a telep helyszínéül szolgáló Bolyai János Általános Iskolában és piknikkel a Magyar Földrajzi Múzeum kertjében.
Címkék: kultúra
Múlt heti ott jártunkkor még csak pár napja kezdődött meg a munka az Érdi Művésztelep műtermeiben – a Bolyai iskolában –, de már kész képeket is láttunk, több helyütt is.
Hosszú szünet után ismét megjelent a Földrajzi Múzeumi Tanulmányok. A Balázs Dénes által 1985-ben alapított tudományos periodika legutóbb 2010-ben jelent meg, ezt követte most sorrendben a vaskos, tartalmas 20. szám.
A mohácsi csatában elhunyt II. Lajos királyra, illetve a magyar és lengyel katonákra emlékeznek vasárnap délelőtt az Érdi Lengyel-Magyar Kulturális Egyesület ünnepségén. Reggel 8 órától a Szent Mihály templomban tartanak szentmisét, majd az „oroszlános” emlékműnél lesz koszorúzás.
Július 15-én este 7-től az Érdi Csillagászati Klub estjén Körmendi Alpár geofizikus tart majd előadást – ahogy ő hangsúlyozza, szigorúan laikusok számára - A kísérletező fizikus és a gravitáció, emlékezés Eötvös Lorándra címmel. Az előadó az Érd FM 101.3-nak mesélt a részletekről.
Hétfőtől – július 15– festés lesz a Bolyai iskolában. No, nem iparosok ragadnak ecsetet, hogy a falak megtisztuljanak, hanem a XI. Érdi Művésztelepen résztvevő alkotók költöznek az osztályokba, hogy két héten át műteremként használják azokat.
Ötödik alkalommal rendezik meg idén nyáron Diósdon a Kápolnakerti Nyári Zenés Estéket minden szombaton 19 órától. Július 13-án a jazz szerelmeseinek mindenképp kihagyhatatlannak ígérkezik a Diósdra már visszajárónak tekinthető formáció, a Földi Vera trió ingyenes koncertje.
A Magyar Földrajzi Múzeumban folyó munkáról a kulturális programokat figyelemmel kísérő érdieknek egészen pontos képe lehet, de a szakma figyelmét sem kerüli el az intézmény három és fél évtizedes – tavaly volt ennek évfordulója – értékőrző és értékteremtő tevékenysége.
A tavalyi évben jubilált, így idén tizenegyedszerre szervezik meg az érdi művésztelepet, melynek megnyitója július 14-én, vasárnap lesz és két héten át tart majd.
Vankó István hivatásos katonából lett festőművész, igaz, „szakirányú” szolgálatot látott el: a festmény és műtárgykészletek gazdája volt a honvédségnél.