A Magyar Kultúra Napja alkalmából ingyenesen megtekinthető január 23-án, vasárnap 16 órától a Szepes Gyula Művelődési Központban A tanú című színházi előadás, melyben többek között Kerekes József és Kautzky Armand is színpadra lép.
Címkék: kultúra
2022. január 20-án, csütörtökön 10 órától Mozaikok és arcok a Magyar Földrajzi Társaság történetéből címmel tartanak konferenciát a Magyar Földrajzi Múzeumban – olvasható az intézmény honlapján.
Mészáros Árpád Zsolt és Kerényi Mikló Máté is fellép a január 8-án, szombaton, Simonpusztán rendezendő Újévi Gálán, ahol a legnépszerűbb musical és operett részletekkel várja a nézőket a Magyar Történelmi Színház.
Többéves munka után 2021-ben két helytörténeti könyv, a Törökbálinti Portrék és a Régészeti feltárások Törökbálinton is megjelent a helyi önkormányzat támogatásával.
Titkok és történetek címmel nyílik meg Ferenczi Vilmos és Szécsi Barbara kiállítása január 15-én, szombaton 17 órakor a Parkvárosi Közösségi Házban.
Az Artisjus vezetőségének döntése értelmében 2021-ben Artisjus Zenepedagógusi Díjban részesült a tárnoki Riha Emila a zenei oktatásban végzett kiemelkedő munkájáért. Riha Emil dobos, a tárnoki ütősegyüttes vezetője, a mai napig tanít.
Megbízható forrásból tudom, hogy Érden szép számban élnek olyanok, akik pontosan onnan származnak, ahol az alábbi könyv szerzője is született, és ahol ez a regény játszódik. Nekik és nem csak nekik ajánlom Gazda Albert: Leningrád (Az első életünk) című regényét.
22 alkotó művét állították ki a pénteken megnyílt Poly-Art kiállításon a Szepes Gyula Művelődési Központban. A legfiatalabb kiállító mindössze 9 éves, a legidősebb 84 esztendős volt. Kerámia, festmény és kisplasztika is került a kiállított tárgyak közé.
A Grossturwaller Musikanten Fúvószenekar szeretettel meghívja Önt és kedves családját „Troll János 100 (+1) és akik már nem lehetnek velünk” című hagyományos karácsonyi koncertjére. Az ingyenes eseményt a Munkácsy Mihály Művelődési Házban tartják december 17-én, 19 órakor.
December 19-én, vasárnap 18 órakor a Magyarock Dalszínház és a Magyar Történelmi Színház bemutatja a Szőcs Géza Nemzeti Lovaskultúra Központban az Isten pénze című - Charles Dickens Karácsonyi ének című klasszikus kisregényéből íródott - musicalt.