Július 10-ig várják a javaslatokat Érd önkormányzati képviselői, hova telepítsenek gyalogátkelőhelyeket – hívta fel a figyelmet közösségi oldalán Tetlák Örs alpolgármester, megjegyezve, már számos helyszínt összegyűjtöttek.
Címkék: közlekedés
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. több tippel is szolgál a közlekedőknek, hogy az utazásuk kellemes és stresszmentes legyen a nyári időszakban is.
Közel kétmillió embert ért el a MÁV közlekedésbiztonsági kampánya, az Ütközéspont. A kezdeményezés kiemelt célcsoportja a már önállóan közlekedő tizenévesek és fiatal felnőttek. Az online játék segítségével több mint tizenötezren ismerkedtek meg a biztonságos közlekedés alapszabályaival.
Szeptember végére elkészül a Riminyáki út és a Baján utca sarkán lévő felújított gyalogátkelőhely. A részben pályázati forrásból megvalósuló beruházásnak köszönhetően elkészül Érd első okoszebrája, amely szenzorokkal segíti az autósokat és gyalogosokat egyaránt.
Az összehangolt, egységes működtetés és közös stratégiai irányítás érdekében július 15-től a Volánbusz Zrt. tulajdonosi joggyakorlója a MÁV Zrt. lesz – írja a portfolio.hu a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter közleményére hivatkozva.
Kigyulladt egy kamion motortere az M7-es autópálya 24-es és 25-ös kilométerszelvénye között, a Balaton felé vezető irányban. A jármű vezetője az érdi hivatásos tűzoltók kiérkezése előtt egy porral oltóval eloltotta a tüzet. Az egységek hőkamerával átvizsgálják a járművet, melyet vízsugárral hűtenek.
Motorkerékpárossal ütközött össze egy személyautó Budapest XI. kerületében, az Egér út és a Balatoni út kereszteződésében. A fővárosi hivatásos tűzultók már a helyszínre érkeztek, ahol várják a társhatóságokat a balesethez - írja a Katasztrófavédelem alkalmazása, a VÉSZ.
A 30a Budapest – Székesfehérvár vasútvonalon közlekedő S36 vonatok menetrendje módosul július 25-26. között és augusztus 1-23. között hétvégenként, a 40a Budapest – Pusztaszabolcs vasútvonalon közlekedő 4110 vonat menetrendje pedig augusztus 2-30. között módosul a MÁV-START Zrt tájékoztatása szerint
Szerdától bruttó 5 forinttal emelkedik a benzin literenkénti átlagára a hazai kutakon, miközben a gázolaj ára bruttó 2 forinttal lesz drágább – tudatta a holtankoljak.hu. A 95-ös benzinért így szerdától literenként 446, a gázolajért 445 forintot kell fizetni szerdától.
Rendkívül erős a járműmozgás az M7-es autópályán a Balaton irányába – közölte az utinform.hu. Budapest határától Martonvásárig szakaszos torlódásra, akár egy órás menetidő-veszteségre is számíthatnak az arra közlekedők.