Már korábban beszámoltunk róla, hogy az Európai Bizottság elfogadta a 2022-2027-es időszakra szóló regionális támogatási szabályokat, melynek értelmében Pest megye leválik Budapestről és önállóan támogathatóvá válik, így a cégek az eddigi 0% helyett 50-70%-ig terjedő támogatásra lesznek jogosultak.
Author: info@erdmost.hu
Két A- és hat B-döntővel, illetve több egyéni csúccsal zárták a Budapest Bajnokságot az Érdi Vízisport Kft. úszói. A klub hat versenyzője összesen 22 versenyszámban állt rajtkőre a Tüske uszodában rendezett négynapos eseményen.
Idén ünnepli fennállása tizedik évfordulóját az IRKA irodalmi-kulturális folyóirata. Ebből az alkalomból találkoztak az IRKA tagjai a Czabai-kertben, ahol egy rögtönzött kiállítást tartottak, díjakat adtak át és végre személyesen is találkozhattak egymással.
Egy fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és egy idős beteg hunyt el.
.
Mint a budaors.hu-n hangsúlyozzák, a Budaörsi Polgármesteri Hivatal időpontfoglaló rendszerének korszerűsítésének az volt a célja, hogy a jogszabályoknak megfelelő, gyors, biztonságos és zökkenőmentes ügyintézést biztosítson az ügyfeleknek.
Mint beszámoltunk róla, napok óta borzolja a kedélyeket a Velencei-tóban tapasztalható tömeges halpusztulás, amit az okoz, hogy a halak nem jutnak elegendő oxigénhez. Megkérdeztük Gerhard Ákost, Velence polgármesterét is a helyzetről.
A kormány a gépjárműadó elvételével és a szolidaritási hozzájárulás kiterjesztésével éppen annak az 1 milliárd forintnak a felét veszi el Érd költségvetéséből, amely felett szabadon rendelkezhetne a város. Ennek ellenére még idén elkezdik az aszfaltozást – mondta el az Érd FM 101.3-nak Csőzik László
Új, a Tárnokon született néptanítóról és ornitológusról, Radetzky Dezsőről elnevezett díjat adnak át augusztus 20-án Tárnokon. Lukács László, a település polgármestere az Érd FM 101.3 Bundáskenyér című műsorában emellett beszélt a helyi szúnyoggyérítésről és az újrainduló testületi ültésről is.
Június 14-én kezdte meg a felkészülést az augusztus elején rajtoló új idényre az Érdi VSE NB III-as labdarúgócsapata, amely első felkészülési mérkőzését június 26-án, 10 órától az NB II-es Dorogi FC ellen vívja Tokodon. Az NB III-nak viszont változott a lebonyolítása és marad a 60 csapatos létszám.
Sem a palántáinknak, sem a gyümölcsfáinknak nem kedvezett az elmúlt hónapok időjárása. A fagyos éjszakák úgy követték egymást, mintha csak a gyümölcsfák virágzásához akartak volna igazodni. Növényeinkre azonban más veszélyek is leselkedhetnek.