A Delta RSE Érd két játékosa is részt vesz az U17-es leány röplabdaválogatott békéscsabai edzőtáborában. Darvas Hanna és Tóth Luca a Delta NB II-es felnőtt csapatának meghatározó játékosaiként érdemelték ki a válogatott meghívót.
Author: info@erdmost.hu
Sok országban megugrott a koronavírusus esetek száma. Orbán Viktor miniszterelnök pénteken elmondta: újabb szigorításra kell számítani itthon, hogy megakadályozzák a vírus külföldről történő behurcolását. Az operatív törzs ma délig tesz javaslatot ezzel kapcsolatban.
Az Elmű honlapja szerint Érd egyes területein július 6-án kedden, és július 7-én szerdán 8 és 16.30 között karbantartás miatt áramszünet várható.
Erős a járműmozgás a Balaton felől Budapest felé az M7-es autópályán is, telítettek a sávok, és több helyen is torlódásokra kell készülni Balatonvilágos és Székesfehérvár között, Polgárdi és Szabadbattyán térségében araszol a kocsisor.
A főváros hulladékkezelő cége viheti el a szemetet Budaörsről jövőre – a város képviselő-testülete ugyanis úgy döntött, hogy év végével kilép az érdi hulladékgazdálkodási társulásból. Budaörsön az elmúlt években többször volt probléma a szemétszállítással.
Erősödik a járműmozgás a Balaton felől Budapest felé az M7-es autópályán, több helyen is lelassul a haladás Balatonvilágos és Székesfehérvár között, de lassú az előrejutás az északi parton, a 71-es főúton is az M7-es autópálya felé.
4223-ra nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
Az országos központi szúnyoggyérítés keretén belül földi úton történő, kémiai szúnyoggyérítés lesz Érden július 14-én, a napnyugta utáni órákban. Rossz idő esetén 15-én vagy 16-án végzik el a műveletet - tájékoztatott az önkormányzat.
Az elkövetkező napokban újra 30 fok fölé szökik a hőmérséklet. Csütörtökön még forró nyári napnak nézünk elébe, majd várhatóan pénteken érkezik a következő hidegfront.
A Nyugati pályaudvar június 19-től július 17-ig tartó egyhónapos átfogó karbantartása félidejéhez ért. Minden munka a tervezett ütemnek megfelelően halad. A lezárás ideje alatt a Nyugatiba nem érkeznek és onnan nem indulnak vonatok.