Erzsébet-tábor zajlik a héten a Régészeti Parkban. A tábor témája az archeolimpia. A héten a sportok mellett a kézműves foglalkozások is teret kapnak, pénteken pedig kirándulni mennek a táborozók. A hetet egy ünnepséggel zárják majd, az elkészített tárgyakból pedig kiállítást rendeznek.
Author: info@erdmost.hu
A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai egy 28 éves ercsi nőt emeltek ki a vízből. Ercsi körzeti megbízottja kapott bejelentést 2021. augusztus 10-én kora délután arról, miszerint egy helyi nő az ercsi kompkikötőnél a Dunába ment, és a pontonhíd korlátjába kapaszkodik.
Elhárították a hibát, így ismét lehet jegyet vásárolni a pénztáraknál, az automatákkal és a vonatok fedélzetén is.
Az Érd Fm 101.3 Bundáskenyér című műsorában a Fülesbagoly Tehetségkutató Fesztivál sajtóreferensével, Nagy Szabolccsal beszélgettek munkatársaink. A martonvásári döntőt szeptember 10-11-én rendezik meg. Aki kedvet érez, egészen augusztus 30-ig jelentkezhet a megmérettetésre.
Augusztus 11. és 15. között a csehországi Hodonínban vesz részt egy felkészülési tornán az ÉRD női kézilabdacsapata, hogy Horváth Roland együttese külföldi ellenfelek ellen is felmérhesse, hol tart a felkészülésben. Az ÉRD 2 cseh, 1-1 lengyel, északmacedón és osztrák csapattal találkozik.
Ivóvízvezeték építési munkálatokat végez az Érd és Térsége Víziközmű augusztus 12-én 8 és 12 óra között Tárnokon, ezért a munkálatok ideje alatt szünetelhet az ivóvíz-szolgáltatás, azt követően pedig nyomásingadozás, vízzavarosság várható a Rákóczi út Benta utca és Hazatérők útja közti szakaszán.
Bár még javában tombol a nyár, számos szerencsés már lehűthette magát az Érdi Jégcsarnokban, hiszen megkezdte a felkészülést a 2021/22-es idényre a Kárpáti Farkasok utánpótlása, amely négy korosztályban is egy edzőtáborral kezdte a munkát.
Megújult a Gárdonyi Géza Általános Iskola és Gimnázium külső sportpályája. A Radobasket kosárlabdaegyesület több mint 8 millió forint önrészt biztosított a beruházáshoz, amely további közel 19 millió forint tao-forrást használt fel a kivitelezéshez.
Riasztó adatokat hallani arról, évente hány ember leli halálát a nyári strandolás közben. A biztonságos fürdőzés szabályairól Illés Zoltán vízimentőt kérdeztük, aki számos jó tanáccsal látja el olvasóinkat.
A jegyértékesítési rendszer meghibásodása miatt a pénztáraknál, az automatáknál és a vonatok fedélzetén is akadozik a jegyvásárlás - közölte honlapján a MÁV-Start Zrt., amely azt javasolja, a MÁV applikáción keresztül vagy online a jegy.mav.hu oldalon váltsák meg jegyüket a közlekedők.