Megindult szüléshez riasztották a mentőket csütörtök hajnalban Tárnokra, egy 40. hetében levő, 40 év körüli kismamához. Azonnal több egységet is riasztott a mentésirányítás, akik perceken belül helyszínre értek, de az újszülött náluk is gyorsabb volt.
Author: info@erdmost.hu
Két hét múlva költöznie kell eddigi albérletéből a Miklós családnak, akik három gyermeket nevelnek, köztük a a legritkább és legagresszívabb Juvenitis myelo monocitaer leukemiával (JMML) küzdő Emmával. Az édesapával a Bundáskenyér című rádióműsorban beszélgettünk.
Nyolc raklapnyi adományt kapott a napokban a Fészek Gyermekvédő Egyesület. A támogatást az Unilever Magyarország Kft-től és a Wabererstől kapták és a gyermekek átmeneti otthona és nevelőszülői hálózat között osztották szét.
Mit tehet, kihez fordulhat egy felnőtt, ha tudomására jut, hogy egy tinédzser öngyilkossági gondolatokat forgat a fejében? Érdi szakembereket kérdeztünk a témában.
Október 24-én reggel 9-től közösségi összefogással hoznak létre két fasort Ófaluban, a Mecset utcai baseballpálya mellett, ahol a 10 millió fa Érd csoport összesen negyven fát tervez elültetni.
Így, az ősz közepén megérkezett a hűvös időjárás, s néhol a hajnali fagyok is megjelentek. Eddig a kertünkben „garázdálkodtak" a poloskák, de mostantól egyre erőszakosabban próbálnak bejutni valamilyen védett helyre. Ez nem feltétlen a lakásunkat jelenti, lehet az melléképület, műhely vagy garázs.
Több hozzátartozójával is végezni akart az a biatorbágyi férfi, akinek húga nem élte túl az agresszív támadást.
Idén politikusi beszédek nélkül emlékezik meg a város az 1956-os forradalomról. Erről Csőzik László polgármester számolt be közösségi oldalán, hozzátéve azt is, a rendezvény előkészítésekor határozott cél volt, hogy a legnevesebb nemzeti ünnepünk ne legyen unalmas és izzadtságszagú.
Aradszki András csütörtökön tartotta októberi sajtótájékoztatóját a Polgárok Házában. Az országgyűlési képviselő beszélt többek között az ellenzéki előválasztásról, melyet színjátéknak titulált és azt mondta, mindent Gyurcsány irányít. Érintette a Nemzeti Koncultációt és a minimálbér emelését is.
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke csütörtökön délután Érdre látogatott, ahol azt mondta, hogy abban bízik, hogy amit ők képviselnek, az az elkövetkezendő hónapokban érdemben többségre jut. Utalt arra is, hogy ha a kormány pénzt oszt, az azt jelenti, hogy nem biztos önmagában.